A 2000-es évek elején még a Disney egyik legnagyobb szívtiprója volt, Haylie Duff-fal is randizott, aztán szinte teljesen eltűnt Hollywoodból.
A '90-es évek végén és a kétezres évek elején Erik von Detten a Disney egyik legismertebb fiatal sztárja volt, majd szinte teljesen eltűnt Hollywoodból. Ma már egészen más életet él: háromgyermekes családapa, és a színészet helyett civil karriert épített.
Fotó: J. Shearer / Getty Images Hungary
Így néz ki ma Erik von Detten
A korábban szőke hajáról is ismert színész külseje azóta sokat változott. Detten jelenleg kimondottan hétköznapi életet él, háromgyermekes édesapaként, ám ő ezt egyáltalán nem bánja. Egy 2021-es interjúban például arról beszélt, hogy bár néha eszébe jut, milyen lett volna, ha tovább folytatja a színészetet, annak is látja az előnyeit, hogy ma már nyugodtabban élheti a mindennapjait.
Fotó: Gilbert Flores / Getty Images Hungary
Haylie Duff-fal is egy párt alkotott
Von Detten magánélete egykor szintén foglalkoztatta a tinimagazinokat. A 2000-es évek közepén Haylie Duff-fal, Hilary Duff színésznő és énekesnő nővérével is kapcsolatba hozták, a róluk szóló korabeli beszámolók szerint pedig 2004 és 2005 környékén alkottak egy párt. A románc nem bizonyult hosszú életűnek, és von Detten később egyre inkább eltávolodott attól a hollywoodi közegtől is, amelynek fiatalon meghatározó szereplője volt.
Fotó: Gregg DeGuire / Getty Images Hungary
Ezért fordított hátat Hollywoodnak
Von Detten azt sem titkolta, miért döntött a pályaváltás mellett. Elmondása szerint a színészi szakma kiszámíthatatlansága egy idő után már nem fért össze azzal az élettel, amelyet magának elképzelt. „Vagy abba a felső fél százalékba tartozol, amelyik nagyon sikeres, vagy… egyszerűen elképesztően nagy a verseny” – fogalmazott a színész. Gyerekkora óta nagy családot szeretett volna, ehhez pedig stabil jövedelemre vágyott. 25 évesen ezért egy pénzügyi cégnél helyezkedett el értékesítőként, ahol később vezető pozícióba került.
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary
Ma már háromgyermekes családapa
Magánéletében is megvalósult az, amire vágyott: feleségével, Angela von Detten ingatlanügynökkel három gyermeket nevelnek. Az egykori Disney-sztár korábban viccesen azt is mondta, hogy amikor a gyerekei nagyobbak lesznek, kötelező programként fogja megmutatni nekik régi filmjeit.
Fotó: Stefanie Keenan / Getty Images Hungary
Azért teljesen nem mondott le a színészetről
Bár Hollywood már nem tölti ki a mindennapjait, von Detten nem zárta ki, hogy időnként ismét kamera elé álljon. 2024-ben például feltűnt a My Acting Coach Nightmare című tévéfilmben, így elképzelhető, hogy a jövőben is vállal majd kisebb szerepeket. A jelek szerint azonban már nem az a célja, hogy ismét teljes állásban színész legyen. A korábbi Disney-szívtipró számára a reflektorfényt végül egy jóval hétköznapibb, kiszámíthatóbb élet váltotta fel, és saját bevallása szerint egyáltalán nem bánja, hogy így alakult. (NickiSwift)