Legális dopping: a szurkolás

2012.06.21. 14:14 Módosítva: 2012.06.22. 13:25
A szurkolás nemcsak a versenyzőknek, de a szurkolóknak is fontos pszichológiai igényük, állítják sportban jártas szakemberek.

A szurkolás egyaránt fontos a sportolónak és a drukkernek, ezzel az egyértelműnek tűnő kijelentéssel Gundel Takács Gábor műsorvezető is egyetért: „A sportolót rendkívül megerősíti a szurkolás. Önbizalmat ad, ha azt érzékeli, milyen sokan állnak mögötte, mennyien szeretik, és vágynak a sikerére. Visszaigazolást kap, hogy amit csinál, az jó.”

A szurkolás ereje – bár a riporter szerint a kommentátornak nem illik elárulnia, ha szurkol - néha mégis úrrá lesz a szakmabelieken is.„A riporter elvileg nem árulhatja el, hogy ő szurkoló is egyben. Kicsit persze kivétel, ha nemzeti érdekeltsége van az adott sporteseményben.  Végső soron benne is megvan az empátia, így nem nehéz úgy viselkednie, mint a nézőnek. Véleményem szerint nem a riporter szurkolása ragad át a nézőre, hanem a néző szurkolása ragad át a riporterre” – vallja Vitray Tamás.

Szurkolni pedig jó, hiszen fontos pszichológiai igényt elégít ki: „Amikor szurkolunk, egyik fontos lelki vágyunk teljesül: feloldódunk egy közösségben. A stadionban pedig szurkoló és a játékos egymás bajtársai lesznek. Ugyanazt élik át a drukkerek a lelátón, mint a játékosok, sportolók a pályán” – mondja Kovács Kriszta sportpszichológus. Néha azonban az is előfordul, hogy a doppingolás hatás helyett éppen az ellenkező hatást váltja ki a drukkolók serege a sportolónál: „Zavaró csak akkor lehet, ha a hangoskodás akadályozza a koncentrációt. Ha egy sportolóra bénítóan hat a tömeg szimpátiája, szurkolása, akkor sportpszichológiai szempontból nincs rendben. Ezt jó esetben lehet kezelni, rossz esetben viszont azt jelenti, hogy ebből a sportolóból soha nem lesz igazán eredményes versenyző” – véli a Gundel Takács Gábor.

A szurkolás közösségi élményét természetesen a T-Home is igyekszik erősíteni: az Európa-bajnoksággal kapcsolatos fejleményeket a márka által indított www.igazirajongok.hu oldalon keresztül is nyomon követhetik a sportrajongók. Megoszthatják egymással véleményüket, megbeszélhetik egymással a meccsek legizgalmasabb pillanatait, rajongói jelvényeket gyűjthetnek, sőt különböző díjakban is részesülhetnek.

A T-Home IPTV szolgáltatása pedig többek között exkluzív tartalommal, és az Archív TV funkciójának köszönhetően ingyenesen újranézhető mérkőzéseket nyújt a labdarúgás szerelmeseinek, hogy senki sem maradjon le a mérkőzésekről és a kontinensviadallal kapcsolatos fontosabb hírekről az Eb alatt.