Idén is augusztus 19-én kezdődnek Szent István király és az államalapítás ünnepének programjai. Augusztus 20-án zászlófelvonással, tisztavatással, légi- és vízi parádéval, este pedig tűzijátékkal ünnepelhetjük együtt az államalapítás napját.

Augusztus 19–20-án nagyszabású programok várják az ünnepelni és kikapcsolódni vágyókat a fővárosban. Az előző évek hagyományaihoz hasonlóan a Duna ismét központi szerephez jut az államalapítás ünnepén: hajós felvonulás a vízen és légiparádé a Duna felett, Magyar Ízek Utcája a budai rakparton, valamint a programsorozatot lezáró ünnepi tűzijáték csalogatja majd a Duna-partra az érdeklődőket a kétnapos ünnep alatt.

Augusztus 19-én déltől nyílik meg a Magyar Ízek Utcája, ahol a kulináris élvezetek kedvelői változatosabbnál változatosabb ételekből és italokból válogathatnak a Bem rakpart és a Várkert Kaszinó közötti rakpart-szakaszon. A sétány különlegességét az adja, hogy az ide látogató vendégek kizárólag olyan termékeket találhatnak a standokon, amelyek elkészítésük minden mozzanatában magyar vonatkozásúak. A Magyar Ízek Utcáján idén is rábukkanhatnak a különösen népszerű és az ünnep napján elsőként kóstolható Magyarország Tortájára, valamint idén először – az egészségtudatosság jegyében – Magyarország Cukormentes Tortáját is fellelhetik majd a standokon.

Az ünnep előestéjén 20 órától koncertek várják az érdeklődőket a Bem-, valamint a Clark Ádám téren. A remek hangulatról a különböző zenei stílusokat felvonultató együttesek gondoskodnak, színpadra lép többek között Mókus és a Fabula Rasa, Odett, valamint a Mystery Gang.

Augusztus 20-án reggel fél 9-től Díszünnepség nyitja meg az államalapítás napjának programjait a Kossuth téren. Az esemény Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával veszi kezdetét, majd ünnepélyes tisztavatással folytatódik a program. Az ünnepségen közreműködik a Magyar Rádió Zenekara és Gyermekkórusa, a Honvéd Tánckar, a Nemzeti Lovas Díszegység, a Díszszázad, valamint a Ludovika Zászlóalj. Az eseményen ünnepi beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A 10 órától kezdődő légi- és víziparádén a honvédség vadászrepülői, műrepülők, sárkányrepülők és ejtőernyősök bemutatóját tekinthetik meg a Duna-partra látogatók, amely vízi felvonulással zárul. Az államalapítás tradicionális programjai mellett – ünnepi kenyéráldás, Aratómenet a Clark Ádám térről, Szentmise és Szent Jobb-körmenet – gyermek- és családi programok, valamint koncertek szórakoztatják a közönséget a Clark Ádám, a Bem, valamint a Kossuth téren.

Idén lesz két éve, hogy az államalapítás ünnepén az Ország Háza megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az azóta minden ünnep- és emléknapon megrendezésre kerülő program az érdeklődők ezreit vonzza a Parlamentbe. Idén e hagyományt folytatva ismét előzetes regisztráció nélkül látogatható az Országház, amely 13 órától 20 óráig várja az érdeklődőket.

Idén másodszor kerül megrendezésre augusztus 20-án a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj. Az idei verseny különlegességét az adja, hogy a világszerte ismert sztáratléták közül jó néhányat a londoni ötkarikás játékok után egy héttel, friss olimpiai érmesként először üdvözölhetünk hazánkban.

A mindenki által leginkább várt és a nap leglátogatottabb eseménye, az ünnepi tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Az égiparádé elsődleges látványterülete a Margit-híd és a Szabadság-híd közötti partszakasz, a többi egyelőre legyen meglepetés.

Augusztus 20. az államalapítás és államalapító István király ünnepe, akit 1083-ban ezen a napon avatták szentté. Mária Terézia óta országos ünnep. Az Alaptörvény értelmében augusztus 20. nemzeti ünnepünk.

http://augusztus20.kormany.hu/