Az isteni Diana Krallnak és a felejthetetlen Muse-nak is csápolhatunk novemberben a BudapestArénában. Íme néhány ok, hogy miért érdemes ott lenni.

Szerencsére már rég elmúlt az az idő, amikor a legnagyobb világsztárok közelsége kimerült a nappaliban sorakozó bakelitlemezekben és a nyugati rokonoktól suttyomban beszerzett újságok posztermellékleteiben. A hazai koncertfelhozatalt elnézve pedig hál'istennek az a tendencia is visszaszorulni látszik, amikor csak a „futottak még” kategóriába tartozó előadók jutottak el Budapestre: ennek bizonyítékaként novemberben két olyan világsztár is fellép a BudapestArénában, akikért milliók rajonganak világszerte. A maga műfajában mindkettő képes megtölteni az ország legnagyobb koncerthelyszínét, és az is biztos, hogy mindegyikük egészen más közönséget vonz – így a jazz ésa rock rajongói egyaránt megnyalhatják majd mind a tíz ujjukat.

Diana Krall, a dekadens jazzdíva

Elsőként a végtelenül szexi és bizsergető hangú kanadai jazzdíva, Diana Krall vesz le mindenkit a lábáról november 13-án, amikor is az október elején bemutatott Glad Rag Doll című albumát mutatja be a magyar közönségnek. Önmagában már az enyhén dekadens beütésű lemezborító is sokat sejtet, amelyen a meglepő módon már 47 éves énekesnő szemtelenül vonzó külsővel, meglehetősen hiányos öltözetben, valóságos pin-up girlként pózol.

A szintén zenész-világsztár Elvis Costello felesége 2006-ban ikerpárnak adott életet, és amellett, hogy zseniális előadó, eddig leginkább visszafogott eleganciájáról volt híres, így némileg szokatlannak tűnik a szexuálisan túlfűtött borító. Persze annál izgatottabban várjuk, ezúttal mivel rukkol elő. Egy biztos, a már 4 éves kora óta zongorázó Krall az új számok mellett jó eséllyel előadja majd azokat a dalokat is, amelyek világhírűvé tették, köztük a The Look Of Love-ot, a Let's Fall In Love-ot vagy a Fly Me To The Moon-t.

A Muse újra támad

Novemberben az elementáris erejű rockért rajongók is tapsikolhatnak örömükben: 20-án ugyanis a világ egyik legnépszerűbb rockbandája, a Muse is az Aréna színpadára lép. A progresszív és alternatív rockot többek közt a komolyzenével és az elektronikával vegyítő zenekar legutóbb két éve robbantott nagyot a Szigeten, és most végre önálló koncerttel érkeznek Budapestre, hogy újra megmutassák, miért is tartják őket a mai zenei élet egyik legegyedibb és legjobb koncertzenekarának.

Sokan a Radioheadhez hasonlítják őket, és bár valóban érezhető a nagy előd hatása a zenéjükön, jócskán megdolgoztak azért, hogy a mai fiatal zenekarok már a Muse-ra akarjanak hasonlítani. A banda frontembere, a sokak szerint pasiként sem elhanyagolható Matthew Bellamy egyébként Kate Hudson színésznővel folytatott kapcsolata apropóján is elég sokszor szerepelt a címlapokon az utóbbi időben, nemrég pedig megszületett fiuk, Bingham. Az összetéveszthetetlen hangú énekes valószínűleg ezúttal is leordítja a hajunkat az Arénában, a katarzis pedig garantált.

A BudapestAréna eseményeire a TicketA jegyirodában lehet jegyet váltani.