Magyarországon minden ötödik nő családon belüli erőszak áldozatává válik élete során. Az AVON és stratégiai partnere, a NANE Egyesület a Café PR-rel és a Carbon Group-pal együttműködve kampányt indított, melyben véleményvezér férfiak mondanak NEMet a családon belüli és a nők ellen irányuló erőszakra. Kiss Gergőt, a kampány egyik arcát arról kérdeztem, vajon mi, férfiak mit tehetünk az erőszak visszaszorításáért.
Nyáry Krisztián: Vízilabdázóként napi tapasztalatod van a fizikai küzdelemről, sőt, a kemény víz alatti harcról is. A hétköznapokban hogyan viszonyulsz a körülöttünk észlelhető, tapintható erőszakhoz? Cselekvő vagy szemlélődő típus vagy inkább?
Kiss Gergő: Kerülöm az erőszakot és az agresszivitást. Talán azért is lettem jogász, mert hiszek a szavak erejében, és abban, hogy párbeszéddel többet tehetünk az erőszak visszaszorításában. Azért csatlakoztam a kampányhoz, mert hiszek abban, hogy közösen sokat tehetünk a családon belüli és nőket érő erőszak ellen azzal, hogy beszélünk egy olyan témáról, ami hazánkban minden ötödik nőt érint.
Ny. K.: Szerinted, ha egy nőt megtámad a partnere, mi a jobb válaszlépés: ha visszaüt, vagy ha elmenekül otthonról?
K. G.: Számomra nehezen érthető, hogy valaki a partnerére támad, így azt is nehéz megmondanom, mi ilyenkor a helyes cselekvés. Vészhelyzetben az áldozatok tudják legjobban felmérni, hogy éppen mi segíthet abban, hogy biztonságba kerüljenek, de hosszú távon a hallgatás és az elszigeteltség csak a bántalmazónak kedvez: ha vannak a szűkebb környezetében támogató emberek, akkor jó, ha velük tud beszélni arról, ami történik, de arra is lehetősége van, hogy olyan civil szervezetekhez forduljon, mint például a NANE Egyesület, akik jogvédő szakértői napi kapcsolatban vannak más áldozatokkal.
Ny. K.: Tegyük fel, hogy meghallod, hogy az egyik csapattársad arról beszél, hogy „időnként eljár a keze, ha felidegesíti a barátnője”. Ugyanakkor, ha társaságban találkozol velük, ennek semmi jelét nem látod. Mit tennél ilyen helyzetben?
K. G.: Szerencsére ilyennel még nem találkoztam a környezetemben. Ha mégis tanúja lennék egy ilyen párbeszédnek, nem hagynám annyiban, félrehívnám az illetőt és felelősségre vonnám, hiszen a partner bántalmazása semmilyen körülmények között sem elfogadható.
Ny. K.: Vannak, akik szerint csak az elmúlt évtizedekben lett több a családon belüli erőszak, mások szerint régebben egyszerűen nem beszéltek róla, normális dolognak tartották. Te mit gondolsz erről?
K. G.: Régen legalább annyi eset volt, ha nem több. A kultúránknak azonban nem volt része, hogy beszéljünk a témáról. Ami a négy fal között történt, az ott is maradt. A családon belüli erőszak azonban nem magánügy, és ha valaki erőszak áldozata, akkor segítségre szorul. Ebben számos civil szervezet támogatja az áldozatokat, kitartó munkájuknak köszönhetően a családon belüli és a nők ellen irányuló erőszakról napjainkban beszélünk, és mi magunk is tehetünk szűkebb és tágabb környezetünkben.
Ny. K.: Mit tehetsz te sikeres sportolóként és ismert férfiként a nőket ért bántalmazás visszaszorításáért? Hogyan fogalmaztad meg önmagadnak ezt a felkérést, ezt a szerepvállalást?
K. G.: A férfiak nagyobb fizikai ereje nem lehet alapja annak, hogy erőszakkal oldjanak meg egy párkapcsolati konfliktust. A problémás helyzeteket hatalmaskodás, erőszak nélkül kell megoldani, minden érintett szempontjainak figyelembe vételével. Építő jellegű párbeszéddel kell a vitás pontokat elsimítani. Kirívóan ritka az olyan párkapcsolat, ahol nincs vita, veszekedés. Ez azonban nem lehet ürügy arra, hogy a másikat megfélemlítsük, megijesszük, lelki és testi sérüléseket okozzunk neki. Ez a felelős, felnőtt viselkedés, és nem az, ha valaki a helyzeti előnyét kihasználva kikényszeríti saját akaratát. Szeretnék példát mutatni, és örülnék, ha a szigorúbb büntetés kilátásba helyezése, vagy akár a társadalom rosszallása hatással lenne a bántalmazásra hajlamos férfiakra. Az erőszakkal csak ártanak párjuknak és a gyerekeiknek. Ez a viselkedés elítélendő és elfogadhatatlan.