A görögdinnye kisgyermekkorunktól a nyár szerves része. Kölyökként az ember szÃve majd kiugrik, hogy megtudja, a percekig tartó paskolás után, jó dinnyét választott-e. Legalább egyszer kifaragjuk a magunk tökéletes dinnyekalapját, és ellentmondást nem tűrve foglalunk állást arról, hogy a magnak a tányéron a helye, vagy a hasunkban. Mindannyian ragadtunk már tÅ‘le könyékig, és vágytunk rá mindennél jobban a forróságban. Tettünk már meg mindent, hogy valahogy bepréseljük a hűtÅ‘be, belogikázzuk a csap alá, vagy fürdettük lavórban, hogy aztán ne tudjuk kivárni, mÃg lehűl.
A benne lévÅ‘ vÃz, mely a lelkét adja, felüdÃti testünket és segÃti vesénket. BÅ‘velkedik káliumban, nátriumban, kalciumban, és rejt magában vasat és foszfort, ezzel is minket támogatva. Mi több, magjai úgyszintén értékes kincseket hordoznak, vasban, cinkben, kalciumban és B-vitaminokban gazdagok. Esszenciális aminosavakkal és telÃtetlen zsÃrsavakkal is büszkélkedhetnek, hű kiskatonaként védve ezzel érrendszerünket, keringésünket. Egy dolguk van csak, alaposan összerágni Å‘ket. Talán, ami a legmegkapóbb a görögdinnyével kapcsolatban és nem maradhat ki az erényeit méltató felsorolásból, az Ãze. Az az Ãz, ami semmivel össze nem téveszthetÅ‘, egyszerre markáns és lágy, a maga egyszerű módján rabul ejtÅ‘.
Szeretjük, mert a kicsikbÅ‘l Ãnycsiklandozó savanyúságot, a nagyokból – ha nem faljuk fel egy ültÅ‘ helyünkben – szirupot, pikáns salátát, de akár levest, bólét vagy sorbetet is készÃthetünk. Bár a világon számos fajtája létezik, és tudjuk, némelyiket drágábban mérik, mint az aranyat. Mert bár a mi dinnyénknek nincs ébenfekete héja, és nem is kocka formájú, nincs zamatosabb, kedvesebb, emlékébresztÅ‘bb termés annál, amit a hazai föld adhat nekünk.