A férfiak csupán 64 százaléka éli meg a 65. életévét, úgyhogy itt az ideje változtatnunk ezen.

A BioTechUSA-cégcsoport Légy tökös! figyelemfelhívó és edukációs kampányának keretén belül 8 millió forint adománnyal támogatja a férfiegészséggel foglalkozó MentsManust Mozgalmat, amely a felajánlott összegből jövő évben 800 fő számára fog ingyenes PSA szűrővizsgálatot biztosítani hazai nagyvárosokban. A világszerte ismert Movember megmozdulás, amely minden év novemberében a prosztatarák megelőzésére hívja fel a figyelmet, jól illeszkedik a cégcsoport küldetéséhez, hiszen társadalmi felelősségvállalási programjának égisze alatt azokat a lehetőségeket keresi, amikor nemcsak adhat, de párbeszédet is kezdeményezhet. A megelőzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és az értékteremtés fontosságáról Honti Dániel, a mozgalom alapítója, Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA vállalati kommunikációs és CSR vezetője és a kampány nagykövetei, Kiss Jenő és Kathi Béla testépítők beszéltek bővebben.

Közös erővel a szűrővizsgálatok mellett

A tudatos életmód és a testépítés első számú hazai szakértőjeként a cégcsoport először egyesíti két zászlóshajó márkája, a BioTechUSA és a Scitec Nutrition erejét, hogy támogasson egy, a férfiegészség köré szerveződő jó ügyet. A Légy tökös! kampány során a márkák különböző platformokon sportolóik és nagyköveteik segítségével hívják fel a figyelmet az egészségtudatos gondolkodás, a megelőzés és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára. A kezdeményezés egy világszerte ismert megmozduláshoz, a Movemberhez kapcsolódik, amely olyan betegségeket állít a figyelem középpontjába, melyek gyakorta fordulnak elő a férfiak körében, azonban rendszeres szűrővizsgálatokkal időben felismerhetők és kezelhetők. Ilyen betegség többek között a prosztatarák, amely 45 év felett bárkinél, bármikor megjelenhet, kialakulásának veszélye pedig az életkor előrehaladtával egyre nő.

A cégcsoport kiemelt figyelmet fordít az egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismeretek átadására és a prevencióra is, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a 100 millió forintos nagyságrendű éves keretösszegből gazdálkodó társadalmi felelősségvállalási programjának egyik legfontosabb pillére a különböző egészségügyi intézmények, egészségügyi célok támogatása.

„Cégcsoportunk küldetése, hogy szakértői és termékei segítségével folyamatosan egy tudatosabb és sportosabb életre motiváljon. Arra bíztatunk mindenkit, hogy igyekezzen helyesen táplálkozni és rendszeresen mozogni, önmaga legjobb verziójává válni. Életmódunk kulcsfontosságú egészségünk megőrzésében, a BioTechUSA online Lifestyle Programja segítségével pedig bárki könnyűszerrel életmódot válthat, amennyiben megszületett benne az elhatározás, hogy változtatni szeretne. Felelősségvállalási programunkban elsődlegesen azokat a kapcsolódásokat keressük, melyek a legjobban illeszthetők össze márkaüzeneteinkkel. Kommunikációnk során nagy hangsúlyt fektetünk az egészségmegőrzéssel kapcsolatos információk szórakoztató, ugyanakkor közérthető, a hétköznapokban könnyen alkalmazható átadására, és figyelembe vesszük az emberek egészségműveltségének általános szintjét is” – mondta Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA vállalati kommunikációs és CSR vezetője.

Az egészség nem magától értetődő

A MentsManust Mozgalom az ország legnagyobb férfiegészséggel foglalkozó szervezete, amely több mint egy évtizede dolgozik azért, hogy a megfelelő tájékoztatás, az egészséges életvitel és a prevenció fontossága minél szélesebb körben ismertté váljon.

„Egyesületünk célja, hogy minél több férfit elérjünk a mindössze két vércseppet igénylő PSA, azaz a prosztata specifikus antigén szűrővizsgálatunkkal, mely a prosztataszűrés egyik alkotóeleme. Ez a vizsgálat ugyan nem váltja ki a 45 év felett ajánlott rektális (tapintásos) és ultrahangos vizsgálatot, de a PSA érték megemelkedése jelzi, ha valami nincs rendben. Ezt egy sárga jelzésnek tekinthetjük”– ismertette módszerüket Honti Dániel, a MentsManust Mozgalom alapítója. Hozzátette:

„az egészség egyáltalán nem magától értetődő, és annak megtartásában óriási szerepe van a megelőzésnek, amelynek része a kielégítő táplálkozás, a rendszeres mozgás és a stressz megfelelő kezelése.

A férfiakat különösen fontos meggyőzni, hogy a fizikai mellett mentális egészségükre is szükséges figyelmet fordítani.”

Ingyenes és mobilis PSA szűrés

A BioTechUSA-cégcsoport a MentsManust Mozgalomnak idén 8 millió forintot adományoz. Ennek a támogatásnak a részét képezi Magyarország legnagyobb testépítő versenyének, a november 5-én megrendezett Scitec Superbody bevételének egy része is.

„Nagy öröm számunkra ez az adomány, hiszen ebből az összegből jövő évben 800 férfi számára tudunk ingyenes PSA szűrővizsgálatot biztosítani hazai nagyvárosokban. Ezenkívül létrehozunk egy online kézikönyvet, amely kérdések-válaszok formájában segíti majd az eligazodást a témában, továbbá a felajánlás egy részét egy mobil szűrőbusz megvásárlására fordítjuk. Utóbbi nagy előrelépést jelent, hiszen ezzel a járművel könnyebben fogunk mozogni országszerte, ráadásul a szűrésekhez nem kell helyszínt bérelnünk, elég lesz akár egy parkoló is” – vázolta fel az adomány jövőjét Honti Dániel.

Két csepp vér életet menthet

A Mozgalom országszerte több mint 10 ezer PSA-szűrést szervezett a fennállása óta, mellyel számtalan életet sikerült megmentenie. A BioTechUSA-cégcsoport felajánlásával ennek 8 százaléka teljesülhet 2023-ban.

„Munkánk szélesebb körben való megismertetése nagyobb ívű célokat is segít elérni, például az egészségtudatos gondolkodást és a prosztataszűréssel kapcsolatos negatív gondolatok és félelmek eloszlatását. A Movember aktivitással nemcsak arra kérjük a férfiakat, hogy növesszenek vicces bajuszt, hanem hogy ismerjék meg az urológusukat és minden évben keressék fel, legyenek tájékozottak, és tartsák be a táplálkozással és mozgással kapcsolatos javaslatokat. Jelenleg a férfiak csupán 64 százaléka éli meg a 65. életévét, úgyhogy véleményem szerint éppen itt az ideje változtatnunk ezen a statisztikán!”

Nagykövetek a kampány élén

A Légy tökös! kampány keretein belül a cégcsoport a férfiak prosztatavizsgálatról kialakult félelmeik eloszlatására egy szórakoztató, de informatív videót is készített, amelynek főszereplői a két kampányarc, Kiss Jenő és Kathi Béla testépítők, Magyarország „Arnold Schwarzeneggerei”. Magánemberként mindketten elkötelezettek a jó ügyek támogatása iránt, a felelősségvállalási program nagyköveteként Kiss már korábban is számos projekthez adta az arcát. Kathi számára külön öröm, hogy a Superbody bevétele is a jótékony célt támogatja, kétszeres Superbody győztesként ugyanis a verseny nagyon közel áll a szívéhez. A mozgalomhoz olyan további márkanagykövetek is csatlakoztak, mint Bohos Kornél, Novák Zalán, a női oldal képviseletében pedig Molnár Andrea és Kovács-Nyári Diána.

„Egészségügyi vonalon nagyon diverzifikáltak a kampányaink és komplexek a megoldásaink, igyekszünk olyan célokat választani, amelyekkel hosszútávon tudunk hatással lenni a környezetünkre. Egyfelől rendszeresen támogatunk patinás intézményeket, amivel a kórházakban dolgozó orvosok, szakápolók immunvédelmét, a betegek felépülését és az intézmények felszereltségét segítjük, például vásároltunk már CTG-gépet vagy Inbody testelemző mérleget is. Másfelől olyan egészségügyi problémák elleni küzdelmet támogatunk és építünk köréjük társadalmi párbeszédet, mint az endometriózis vagy az evészavarok.

Légy tökös! kampányunkban most először célzottan a férfiak egészségére fókuszálunk, kampányarcaink segítségével pedig azt is büszkén megmutathatjuk, hogy a testépítőknek nemcsak a bicepsze, de a szíve is nagy.

Az aktivitásba az irodai dolgozóinkat is bevontuk, férfi kollégáink részt vehettek egy PSA szűrésen a központunkban, illetve kihelyeztünk két fotófalat, ahol a munkatársak olyan képeket készíthetnek, amelyekkel saját platformjaikon ők is kiállhatnak a szűrővizsgálatok fontossága mellett” – avatott be a kampány részleteibe Dr. Pintér Dániel Gergő.

Youtube videó placeholder
https://www.youtube.com/watch?v=NmRM9CFycec

Hogyan éljünk egészségtudatosabb életet?

Gyakorlati tanácsokat és bölcs gondolatokat is megosztott a két ikonikus testépítő, Kiss Jenő jótékonysági nagykövet és Kathi Béla, akik hosszú évek óta erősítik a BioTechUSA, illetve a Scitec Nutrition sportolói csapatát. Mindkettőjüket sok tízezren követik a közösségi médiában, rengeteg fiú és férfi példaképei. Fiatalon, aktív versenyzőként a sportcélok, a sikerek vezérelték őket, jelenleg pedig életmódjukkal és társadalmi szerepvállalásukkal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az egészség a legnagyobb érték.

Mit javasol, hogy tudunk egészségtudatosabbak lenni? Ön mit tesz saját magáért?

Kiss Jenő: A két legfontosabb dolog a mozgás és a táplálkozás. Harminchat éve foglalkozom sporttal, így volt időm kialakítani egy életmódot: míg korábban a sportcélok szerint étkeztem, most már a jelenlegi igényeimnek megfelelően táplálkozom. Ez azt jelenti, hogy kevesebb húst fogyasztok és sokkal több zöldséget, valamint nem eszem az emésztőrendszert megterhelő ételeket lefekvés előtt néhány órával. Nagyon fontos számomra a mentális egészség megőrzése is, a stressz kezelése – erre is kiváló módszer a mozgás –, valamint a célok felállítása nemcsak hosszú távon, hanem napi szinten is.

Kathi Béla: Egy sportolónak muszáj tudatosan élni és példát mutatni. Szerintem a sport a legjobb módja a prevenciónak, azt pedig remekül kiegészíti a megfelelően összeállított táplálkozás, amely során komplex szénhidrátokat veszünk magunkhoz, figyelünk a rostbevitelre, mérsékeljük a cukor- és húsfogyasztást, több zöldséget, halat eszünk. A vitaminpótlás – főleg a C- és D-vitamin – nagyon fontos, ahogy az étrendkiegészítők helyes megválogatása is. A harmadik, de talán a legfontosabb, a mentális egészségünk megőrzése, ezzel nagyon sok dolga van még sokaknak.

Jár rendszeres időközönként orvoshoz, illetve szűrővizsgálatokra?

Kiss Jenő: Teljes vérkép vizsgálatra járok az ajánlásoknak megfelelően. Abban a korban vagyok, amikor ezen felül már más szűrések is fontossá válnak, ezért nagyon örülök, hogy részese lehetek a BioTechUSA-cégcsoport Légy tökös! kampányának – így már biztosan részt veszek idén egy prosztataszűrésen is.

Kathi Béla: Sűrűn járok teljes vérkép vizsgálatra, rendszeresen adok vért és félévente megyek szívultrahangra. Idén a kampánynak köszönhetően ezek kiegészülnek a prosztatavizsgálattal is. Szomorú, hogy sokan még a vérnyomásukat sem mérik rendszeresen, pedig az egészségben előre kell okosnak lenni, és még az elején kell elkapni a problémákat, hogy minél tovább élhessünk.

Miért fontos az ön számára, hogy kiálljon az egészségtudatos életmód mellett?

Kiss Jenő: Nagyon sokan nem foglalkoznak az egészségükkel és a helyes táplálkozással. Főleg a férfiakra jellemző, hogy nem figyelnek magukra, sokszor azt érzem, nem szeretik eléggé önmagukat. Pedig fontos, hogy őszinték legyünk saját magunkkal, ne fojtsuk el az érzelmeinket, tegyünk mindennap az egészségünkért és a jóllétünkért.

Kathi Béla: Az emberek lusták sportolni, rendesen étkezni és nem mennek el szűrővizsgálatokra sem. Pedig ha időben észreveszünk egy problémát, azzal éveket nyerhetünk! Szerintem az érettség része, hogy elkezdünk gondolkodni ezekről a dolgokról. Véleményem szerint hozzátartozik az intelligenciához, hogy az ember törekszik arra, hogy hosszú és egészséges életet éljen.

Bővebben a BioTechUSA-ról

A BioTechUSA Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrendkiegészítő és speciális élelmiszergyártójaként, valamint forgalmazójaként jelenleg több mint 100 országban, 24 webshoppal, 270 franchise üzlettel, 1800 munkavállalóval és 4500 partnerrel van jelen a piacon. A BioTechUSA-n túl a cégcsoporthoz további négy márka tartozik: Magyarország legnépszerűbb étrendkiegészítő webáruháza, a Builder; az átlag vitaminfogyasztókat megszólító új multibrand webáruház, a VitaminShop, az egyedi keverőpalackokat gyártó ShakerStore és az edzőtermi edzést életvitelszerűen űzőket kiszolgáló Scitec Nutrition. A vállalat folyamatosan fejleszti termékportfólióját, hogy az egyre színesebb vásárlói igényeknek maximálisan megfeleljen. Aktuális termékkínálata több mint 1600 termékből áll, így támogatva a legkülönfélébb vásárlói célokat, legyen szó fogyásról, izomtömeg-növelésről vagy teljes életmódváltásról. A vállalat aktív adományozási tevékenységet is folytat, mely során többek között egészségügyi dolgozókat, rászorulókat és nonprofit szervezeteket támogat. 

Bővebben a MentsManust Mozgalomról

2009 óta minden év novemberében a férfiak egészségére hívja fel a figyelmet bajuszos mozgalmával a MentsManust, amely csaknem másfél évtizednyi munkának köszönhetően az ország legnagyobb férfiegészséggel foglalkozó szervezetévé nőtte ki magát. Célja, hogy a lehető legtöbb helyszínre eljusson információs anyagaival és PSA-szűrővizsgálataival. Ebben a munkában szakmai partnerei a Magyar Uroonkológus Társaság, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája és a Magyar Vöröskereszt. A MentsManust stábja az ország bármely pontjára képes kitelepülni, legyen szó céges vizsgálatokról, egészségnapokról vagy egyéb rendezvényekről. A PSA-szűrés során nővéreik előadást tartanak a prosztatarák kialakulásának veszélyeiről, valamint az egészséges életvitel fontosságáról. További információk a www.mentsmanust.hu oldalon találhatók.

2022_Biotech_PR_velvet pr 1118