horoszkóp
2014.04.09. 09:36

Április 14-én választja ki a zsűri a Kalap Kabát utcazenész tehetségkutató produkciói közül azt a tizet, amit mindenképpen látni szeretne a műsor szentendrei elődöntőjében. A nagy döntés megelőző hetekben bemutatjuk a jelentkezőket, aztán április 14-e után néhány nappal önök is megtudhatják, melyik tíz produkcióval találkozhatnak garantáltan Szentendrén.

Az elődöntőbe összesen 12 produkció juthat be, ezért azoknak is van esélyük a továbbjutásra, akiket nem választ ki a zsűri első körben, ők egy nagy, internetes szavazáson vesznek majd részt május elejétől. Most pedig nézzék meg a mai négy produkció bemutatkozását!

Marcus De

Egyedi feldolgozásokat ad elő a régmúlt évek és napjaink slágereiből, a rocktól kezdve az énekes-költők dalain át az amerikai folkig minden stílusban, mindezeket kombinálva saját szerzeményeivel. Különböző németországi zenekarokban játszott, majd önállóan kezdett zenélni Ausztrália és Amerika utcáin, terein. Magyarországi zenei tanulmányai kiváló lehetőséget nyújtanak neki arra, hogy nemzetközi szinten is bemutathassa, játszhassa dalait – és ez nagy örömmel tölti el.

Broders (Létay Gáspár, Létay Pongrác)

„18 éves átlagéletkorú testvérpárként tavaly merészkedtünk először az utcára, a budai Várban és a Millenáris Parkban zenéltünk több alkalommal. Saját számok mellett különféle slágereket és kevésbé ismert dalokat dolgozunk fel rockos-punkos stílusban. Múltunk még kevés van, 'a jövő előttünk romokban hever...'”

Sándor Sándor

„Erdélyi magyar, kettős állampolgár vagyok. 20 éve Budapesten élek. 15 éve utcán zenélek.”

Szekeres Nándor (művésznéven: Allan Nes)

„Lógatod a lábad egy kispolskiból átalakított ökoriksában, gyömbéres citromfagyit nyalsz, miközben az égen bodorított bárányfelhők vitorláznak, a másik kezedben zebracsíkos esernyő. Allan Nes néha hátrapillant a gallérja mögül, miközben ide-oda cikázik veled a városi aszfaltdzsungel kottatérképén. A menetszél dorombol a füledben, a szádban beat-box dobol, tedd a gitárod a szívedre: frankón érzed magad.”

Ez egy 2010 óta létező egyszemélyes formáció, melyben a klasszikusnak mondható gitár-ének performansz loop pedálokkal, beat box elemekkel, és a műfajban egészen különlegesen ható népi hangszerrel, a dorombbal egészül ki. Spontán színpadi mennydörgés Dub FX után szabadon!