horoszkóp
2014.04.10. 09:21

Április 14-én választja ki a zsűri a Kalap Kabát utcazenész tehetségkutató produkciói közül azt a tizet, amit mindenképpen látni szeretne a műsor szentendrei elődöntőjében. A nagy döntés megelőző hetekben bemutatjuk a jelentkezőket, aztán április 14-e után néhány nappal önök is megtudhatják, melyik tíz produkcióval találkozhatnak garantáltan Szentendrén.

Az elődöntőbe összesen 12 produkció juthat be, ezért azoknak is van esélyük a továbbjutásra, akiket nem választ ki a zsűri első körben, ők egy nagy, internetes szavazáson vesznek majd részt május elejétől. Most pedig nézzék meg a mai négy produkció bemutatkozását!

Lenthár Balázs

2008-ban kezdett aktívan koncertezni, először csak pécsi kocsmákban tűnt fel, kisvártatva azonban megjelent utcazene, és más fesztiválokon, füstös csehókban, koszlott árokpartokon országszerte. Szellemiségét és zenéjét tekintve kocsmatrubadúr, aki a számkivetettek, kocsmatöltelékek és önpusztító dimenziókalandorok világát idézi meg mocskos blues- és rock'n'roll-sanzonjaival.

Rejtő Gábor

Hosszú időn keresztül újságíró volt, aztán, vándorútra indult. „Pontosabban indított a sorsom –, melynek során a hajléktalanság kenyerét rágva, bebarangoltam lelkem bugyrait. Ez épp hat éve kezdődött, három év múltán elkezdtem verseket írni, jó másfél éve pedig dalokat hozzá. Nyilván azért , hogy a versek könnyebben elérjék a befogadót. Jó két éve a nyolckerben lakom, hosszas, de eredményes küzdelmet folytattam az önkormányzattal – s ebben az általam kezdeményezett SZUTRA (Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata) is hathatósan részt vett –, annak érdekében, hogy engedélyezzék a kerületben az utcazené(lés)t. Van immár engedélyem – amivel eddig kevéssé éltem, mert kesztyűben nem lehet gitározni. De itt a tavasz, és hamarosan indulok a Mikszáth Kálmán térre, ahol a saját dalaimat játszom. (Az engedély márc 24-ig szól, ki tudja, kapok-e hosszabbítást így a választások előtt.) Búcsúzóul még egy dal, ahol nem csak én énekelem a Dalt, hanem MI.)”

Agárdi konga party

Schleier Csaba kb. 20 éve foglalkozik zenéléssel. 10 évvel ezelőtt néhány Velencei-tó környéki zenész cimborájával együtt elhatározták, hogy a maguk és mások szórakoztatása céljából fogják az ütőhangszereiket, és lemennek az agárdi aluljáróba, hogy csapjanak egy jó mókát. „A performance annyira jól sikerült, hogy azóta több száz ember bulizik velünk ugyanott minden ilyen megmozduláson. Gyakorlatilag a Velencei-tavi nyári éjszakák/bulik megkerülhetetlen részévé váltunk.”

Cirkusz acoustic

Zenekarban is játszottak együtt, illetve 7-8 éve időnként együtt utcazenélnek Budapesten. Főleg feldolgozásokat, illetve néhány saját dalt szoktak játszani a zenekaros korszakból. A két gitár és két ének miatt több lehetőség van a változatosságra, akár hangszeres szólóban, vagy vokálban.

A videóban bal oldalon: Szekeres Bálint Jobb oldalon: Mészáros Zoltán Dániel