Jöhet a hét három legjobb pasivideója? Kezdjük a fentivel, amin Bear Grylls mutatja be Jaan Roose-t. Kettejük közül az utóbbi most azért érdekesebb, mert Bear Gryllst már ismerjük, a 22 éves észt akrobatáról viszont először hallunk, igaz, a slackliningról is jól tudjuk, mennyire menő az utóbbi években. Szóval ez a Jaan Roose elképesztő trükköket tud a gumikötélen ugrálva, többek között vetkőzik is, alsógatyára. Több ajánló nekünk nem is kellett ahhoz, hogy végignézzük ezt, reméljük önnek se kell. Mindenesetre alább folytatjuk még két klippel, azok zenések.

A második videó címe: Beyoncé – 7/11. Ebben gyakorlatilag minden benne is van, hiszen Beyoncé 7/11 című klipjének a remake-jéről van szó, de csak fiúszereplőkkel. Ezek után már az a figyelmeztetés is felesleges, hogy nagyon meleg kontentről van szó.

Alább viszont három garantáltan heteró popsztár látható, ők annyira komolyan veszik most már a bizniszt, hogy csak nagyon módjával vetkőznek. A szóban forgó három férfi a Take That három tagja – igen, Robbie Williams csak ideiglenesen tért vissza, viszont lelépett Howard Donald is, így már csak trió a '90-es évek legendás fiúbandája. A siker töretlen azonban így is, alábbi számuk ma egy hete került fel a hivatalos brit slágerlista csúcsára. A címe These Days, és miközben szeretettel nézi-hallgatja, kérjük, klikkeljen egyet a szavazócsíkra is! Hogy tetszett a mai felhozatal?

230
321