horoszkóp
tk3s 536695 022

Fürdőző tengerészgyalogosok az év legjobb férfifotói között

2016.07.09. 21:22

Pontosan ma hét éve indult a Kockahas blog, és a Velvetnek ez a rovata Magyarországon azóta is nagyjából egyedülállónak számít a maga nemében. Kilóg a sorból a Kockahas blog abból a szempontból is, hogy nálunk nem a naptári év végén van év férfija szavazás, hanem mindig ilyenkor, júliusban. Ekkor fogjuk és összeszámoljuk, az elmúlt egy évben kire voltak a legkíváncsibbak a Kockahas blog nézői, ki tetszett a legjobban, ki a legkevésbé. Öt listát mutatunk, egyik izgibb lesz, mint a másik, kezdjük is!

Az öt legizgalmasabb férfi

Kezdjük a legfontosabb listával, azzal, hogy melyik volt az az öt poszt az elmúlt egy évből, ami a legtöbb érdeklődőt vonzott. Az alábbi listát mindössze annak alapján állítottuk össze, hogy melyik posztot hányan látták, és az első helyezett annyira sok nézőt vonzott, hogy jó eséllyel ön is emlékezni fog rá.

  1. Fürdőző tengerészgyalogosok – Hiába, ez egy nem mindennapi fotósorozat, nem mindennap lát az ember katonákat, amint a tengerben lubickolnak, anyahajóról a tengerbe ugrálva. Messze a legnépszerűbb poszt volt ez a Kockahasban az elmúlt egy évben.
  2. John Bubb – Az év második legtöbb nézőt vonzó férfija bizonyos John Bubb volt. Benne az az érdekes, hogy már a '60-as és '70-es években is testépítő volt, Arnold Schwarzenegger nagy riválisának számított. Ugye így már nem meglepő, hogy annyian megnézték?
  3. Mathias Jorgensen – Mathias Jorgensen egy focista, de ő azóta érdekesebb a többi labdarúgónál, amióta összejött Mihalik Enikővel. Azóta a jelek szerint ő sokkal, de sokkal érdekesebb a többieknél.
  4. Tornászok – Az megvan, hogy a műugrókról milyen gonoszul vicces, előnytelen fotókat szoktak néha csinálni? Na októberben torna-VB-n készült egy ilyen gonosz sorozat, ami az év negyedik legtöbb nézőt vonzó posztja lett.
  5. Max Ehrich – Max Ehrich színész a barátnőjével strandolt egyet Hawaii-on most áprilisban, ami ugyan nem egy világrengető bréking, de mégis rengetegen kíváncsiak voltak ezekre a képekre, mivel az egyébként borzasztó jóképű srác valamivel alacsonyabb modellkülsejű barátnőjénél. Nincs ebben semmi különös, de ritkán látunk ilyet. Hát most jó sokan megnézték.

Az öt leglájkoltabb férfi

Természetesen az, hogy hányan néztek meg egy posztot, nem mond sokat arról, hogy akik megnézték, mit gondoltak róla. Tetszett? Nem tetszett? Erre a választ többek között akkor tudjuk meg, ha valakinek annyira bejön egyik-másik posztunk, hogy nyom rá egy lájkot a Facebookon. A legtöbb nézőt vonzó és a legtöbb lájkot gyűjtő posztok listája sosem teljesen ugyanaz, idén csak egy poszt van, amelyik mindkét listán feltűnik.

  1. Fürdőző tengerészgyalogosok – Ez az a poszt, ami az előző listán is első lett. Kb. 2200-an lájkolták, ezzel a Facebookon a legemlegetettebb posztunk volt az elmúlt egy évben.
  2. Dr. Mike – A világ legjóképűbb orvosaként lett ő híres, aztán egyszercsak azt láttuk az Instagramján, hogy Budapestről posztolgat! Több, mint 1500-an örvendtek annak a ténynek, hogy egy városban vagy országban lehetnek Dr. Mike-kal.
  3. Szarka Ákos – És innentől a lista hátralevő része magyar, úgy látszik, olvasóink bár kritikusak a hazai férfiakkal, azért lájkolni szeretik őket. A harmadik Szarka Ákos, aki a street workout, azaz a sajáttestsúlyos edzés nagymestere, és ha meglátja, hogy mit csinált ő az egyik budapesti hídon, könnyen lehet, hogy ön is csatlakozik az eddigi kb. ezer lájkolóhoz.
  4. Czibók László – Ő az Éjjel-nappal Budapestből lehet ismerős, és a sorozattal szerzett annyi rajongót, hogy a Kockasban megjelent posztja eddig 887 lájkot gyűjtött.
  5. Molnár Péter – Ötszázötven lájkkal az ötödik Molnár Péter, aki szintén testépítő, és a világ egyik legjobb pózolójának számít. Zöldre festve pedig Hulkra hasonlít.

Az öt legmegosztóbb férfi

Van ez a szuper fícsör a Kockahas blogban, hogy minden posztról egyetlen kattintással véleményt lehet mondani teljesen anonim módon, még Facebook se kell hozzá. Elnézést kérünk, hogy mindezt egy száraz és egy nedves bugyi közötti választással kell kifejezni, de azért mindig elég sokan vannak, akik élnek a lehetőséggel és szavaznak. A végeredmény mindig nagyon beszédes, nézzük először, melyik volt az az öt poszt, amire a legtöbb szavazat jött, amiről a legtöbb nézőnknek megvolt a (jó vagy rossz) véleménye!

  1. Fürdőző tengerészgyalogosok – Annyira borzasztóan sokan látták ezt a posztot, hogy azt nem csodáljuk, hogy ilyen sok szavazat is jött rá, azt viszont csodáljuk, hogy egyébként valamivel a száraz bugyi szavazatok kerültek többségbe. Hm. Mindenesetre az ötből az első három listát ez a poszt vezeti, a maradék kettőn nincs rajta.
  2. Szarka Ákos – A fent már szintén említett Szarka Ákos kapta a második legtöbb szavazatot. Akik nálunk szavazni szoktak, azok mindig borzasztó szigorúak a magyar férfiakkal, Szarka Ákos kb. négyezer szavazata közül is egy hajszállal a szárazak vannak többen.
  3. Rain – Rain egy koreai énekes, és azért tűnt fel nekünk, mert egyrészt jacksonosan vetkőzik az esőben, másrészt meg 33 évéből akár tízet is simán letagadhatna. Kicsit az az érzésünk, hogy megtalált minket egy Rain fan club, majdnem háromezer szavazat jött, és ez még nem minden.
  4. Segesdi Tamás – Büszkék vagyunk rá, hogy egyre többen vállalják be, hogy nálunk mutatják meg a nagyközönségnek edzős fotóikat. Közülük Segesdi Tamás volt az, aki a legtöbb nézőnket indította szavazásra képeivel, amin elképesztő átváltozás látszik. Ahogy mondtuk, önök vele is nagyon szigorúak voltak, a majdnem 3000 szavazat közül a negatívak egy valamivel többen voltak. Nem értünk egyet egyébként, mi a nedvesre szavaztunk!!!
  5. Sipka Dávid – Ugyanez igaz Sipka Dávidra is, aki reméljük, jól tudja, hogy bár vannak negatív vélemények is, attól még elképesztő a változás, amin keresztül ment. Amellé kétség nem fér, hogy az ő fotóinak is ott a helye az év legizgalmasabb képei között.

Az öt legvonzóbb férfi

Na szóval azt már tudjuk, hogy kik voltak azok, akik a legjobban megosztották a közönséget, akikről a legtöbb nézőnknek volt véleménye, de végre nézzük azokat, akik egyöntetű bugyinedvesedést váltottak ki. Alább annak az öt posztnak a listája következik, ahol legalul a legnagyobb arányban győztek a pozitív szavazatok. Íme az év 5 legjobb pasija.

  1. Rain – Na hát ezért mondtuk, hogy megtalált minket a Rain Fan Club. A fent már említett koreai énekes gyakorlatilag mindenkinek tetszett, aki megnézte... vagy csak az nézte meg, akinek tetszett. A szavazatok senki másnál nem voltak ilyen pozitívak, 90% a nedves bugyira klikkelt. Ez rekord, ő az év férfija!
  2. Ausztrál tűzoltók – Kevésbé vagyunk meglepve ennek a posztnak az előkelő helyezésén és 88%-os nedvesbugyi-arányán. Az ausztrál tűzoltók nemhogy levetkőztek, kiskutyákkal pózoltak egy fotósorozat kedvéért, ezzel egyszerűen nem lehet vitatkozni. Annak a 12%-nak, aki itt a száraz bugyira klikkelt, üzenjük, hogy elnézést kérünk, de ha nekik ez a képsorozat se tetszik, akkor lehet, hogy ez a blog nem nekik való.
  3. Scott Eastwood és a celebtriatlonozók – Scott Eastwood régóta nagy kedvenc ebben a blogban, és a fiatalember most tavasszal egy triatlonversenyre is elment, ahol más hírességekkel együtt tette magát próbára. Az erről készült fotóktól szintén nézőink 88%-ának lett nedves a bugyija.
  4. Franco Noriega és szőrös modellkollégái – A negyedik helyezett lett a 2(X)IST nevű cég divatbemutatójáról szóló októberi posztunk, amiről szintén a nézők 88%-a szavazott pozitívan, köszönhetően a férfiasan szőrös mellkasú modelleknek. Ezen modellek közül az egyik, Franco Noriega egyébként a múlt héten újra feltűnt a Kockahas blogban, mivel azóta se csúnyult meg, viszont szorgalmasan instagramozik és éttermet nyitott.
  5. Cole Monahan – És még egy szőrös mellkasú modell befért az év öt legvonzóbb férfija közé, Cole Monahan, akinek fürdőruha-kampányától a többszáz szavazó 84%-a volt pozitív véleménnyel.

Az öt legkevésbé vonzó férfi

És a végére hagytuk azt az öt posztot, ahol a száraz bugyi szavazatok voltak a legnagyobb többségben. Érdekes ez a lista is, bár valószínűleg nem is annyira az itt szereplő férfiak külsejével kapcsolatban, hanem inkább szavazásra hajlamos nézőink preferenciáit tekintve beszédes.

  1. Félig kék modell – Már éppen összeállítottuk ezt a listát tegnap este, amikor az utolsó pillanatban bevágódott az első helyre egy egész friss poszt a barcelonai divathétről. Antonio Miro divattervezőnek jutott az az eszébe, hogy mi lenne, ha egyik kigyúrt modelljét félig kékre színezné. Nézőink 95%-a úgy érezte, hogy ez egy rossz ötlet volt.
  2. Kefírzabálók – Novemberben találtunk egy leírhatatlan videót, amin pucér férfiak kefírt zabálnak. Annyira nem tudtunk mit kezdeni az élménnyel, hogy megosztottuk nézőinkkel a kisfilmet, két másik videóval egyetemben, azonban önök kevésbé voltak tanácstalanok, a szavazók 93%-a határozottal leszárazbugyizta az őszintén szólva tényleg elég undorító videót. Ezúton is elnézést kérünk.
  3. Szétvert ketrecharcosok – Nem kérünk azonban elnézést azért, mert lenyűgöznek bennünket a ketrecharcosok. Tavaly augusztusi összeállításunkban bunyó utáni portrékat mutattunk, de 91%-ban negatív szavazatok érkeztek erre a képre. Pedig a bunyózásnál macsóférfiasabb dolgot nehéz elképzelni!
  4. Mr. Univerzum – Na például itt látszik élesen, mennyire eltér az átlagemberek szerinti ideál attól, amit a testépítők világában díjaznak. Arnold Gergelynek annyi győzelme és olyan sikeres karrierje van, hogy ezek után remélhetőleg nem nagyon számít neki, hogy ki mit mond, mindenesetre olvasóink 89%-a a képek alapján úgy gondolta, hogy ennyi izom már túl sok.
  5. Farm Gábor – Volt ez a Farm című reality az RTL-en. Volt benne egy Gábor nevű srác. Önöknek ez a Gábor nevű srác nem nagyon jött be. Ennyi a sztori dióhéjban, nála a száraz szavazatok szintén 89%-kal győztek.

Hát ennyit idénre, ha a képösszeállítást is végignézegette, akkor folytassa esetleg a tavalyi évfolyam legemlékezetesebb posztjainak összefoglalójával, azt itt találja. És aztán várjuk vissza önt nap, mint nap a Kockahas blogban, nézegessen, szavazzon, legyenek majd benne az ön klikkjei is a jövő évi összesítésben!

241
218