Ismét egy testépítőt mutatunk be a Kockahas blogban, ám ez a sportoló minden eddiginél különlegesebb: az amerikai Collin Clarke ugyanis Down-szindrómás, és gyerekkora óta az volt a vágya, hogy indulhasson egy bodybuilder versenyen. 

A most 23 éves srác két éve egy edzőterem irodájában dolgozott, itt barátkozott össze egy személyi edzővel, Glenn Uberhorral, aki látva Clarke lelkes érdeklődését, elkezdett vele foglalkozni. 

Az eredmény már hónapokkal később látványos volt, ez köszönhető többek között annak is, hogy a korábban kövér fiú nem csak emelgette a súlyokat, de a szigorú diétát is betartotta, amit edzője előírt neki. Egy évvel később már hatvan kilóval volt kevesebb, és el is indulhatott egy versenyen, ahol a szakma díjazta is kitartását és bámulatos átalakulását. 

Ilyen testtel pedig a csajozás is sokkal könnyebben megy.

505
1588