Ha valaki jobban beleássa magát az erőemelésbe, száz százalék, hogy rá fog akadni a Kroc row nevű gyakorlatra (egy egykezes evezés), amit a legtöbb edzésterv megemlít. Ez a fajta gyakorlat Matthew Raymond Kroczaleskiről kapta a nevét, aki korábban rekorddöntési szenvedélyéről volt híres. 

A sportoló viszont nagy árat fizetett a hobbija miatt, izomszakadása volt már a bal vádlijában, jobb combjában, baloldali széles hátizmában, mellizmában, mindkét bicepszében és tricepszében is. Túl van két agyvérzésen és 2004-ben hererákot diagnosztizáltak nála, amiből végül sikeresen kigyógyult.

A testépítő egyetemet végzett, gyógyszerészként dolgozik, és három fiú édesapja. Tipikus amerikai álom is lehetne ez a sztori. 

Itt jön azonban egy nagy csavar a dologban. Kroczaleski tavaly úgy döntött, az egész világ előtt felvállalja, amit családja és közeli barátai már egy ideje tudtak: ő voltaképp transznemű, és Janae Marie Kroczaleskiként (is) éli az életét. 

Bár sporttársai kiállnak mellette, a váltás nem mindenkinek tetszett, szponzorai szép lassan kihátráltak mögüle. Kroczaleski azt mondja, ő egy alfahím és igazi nő egyben. Bár edzeni továbbra is férfiként edz, munkahelyére nőként jár be. 

1067
747