Joel Bushby, több ezer embernek segített átalakítani a testét, mindezt úgy, hogy még csak nem is találkozott velük - írja a Daily Mail

Bushby, akit közösségi oldalakon The Natural Transformerként ismerhetnek, hét éve döntötte el, hogy személyi edző lesz. Három évvel ezelőtt pedig megszületett az az ötlet, hogy interneten fog embereket edzeni, úgy, hogy csak emailben kommunikál velük.

A syney-i barátaim azt mondták, adnak nekem pénzt az edzéstervekért. Egy-két héttel később visszajöttek és azt mondták, már látják a kockákat a hasukon. Így kezdődött az egész, készítettem egy Facebook és egy Instagram oldalt, aztán minden ment magától.”

A férfit rengetegen követik a közösségi oldalakon, ahol gyakran megosztja sikertörténeteit. Az egyik köztük egy édesanyáról szól, aki 25 kilót adott le Bushby 12 hetes edzésprogramjának köszönhetően. Az edző előírja a programjait férfiaknak és nőknek egyaránt, attól függően, hogy milyen gyorsan és mennyi súlytól szeretnének megszabadulni.

Teljesen természetes hozzáállása van a dologhoz, nem gondolja, hogy szteroidokkal, vagy peptidekkel kellene az embereknek fogyniuk.

Több ezer programot írtam már, bárkire kész vagyok, volt már olyan ügyfelem is, akinek csak egy lába, vagy egy keze volt. Korábban magas szintű sportolókkal foglalkoztam, akik ez előtt soha nem voltak edzőteremben és én tudtam, hogy sikerre van szükségük, ahhoz hogy elérjék a céljaikat. Megalkottam a tökéletem tervet nekik, benne van a táplálkozás és a testedzés is, hetekre osztva.

 
372
764