Barbados függetlenségének most december elsején volt az 50. évfordulója, és ebből az alkalomból Harry herceg is ellátogatott erre az egzotikus szigetre. Ha már ilyen fontos vendéget vártak, a fogadóbizottság elküldte rögtön aznap reggel a lovakat fürdeni. Nem gondoltuk volna, hogy erről az eseményről említésre méltó fotók készülnek, pedig ez a helyzet. Reméljük, már kattintott is!

(Nincs sok köze a kockahasakhoz, de a zseniális korszakán sajnos már túllépett Tarsem Singh kicsit lómániás volt az aranykorszakban. A 2006-os The Fall (A zuhanás) című film nyitó képsoraiban egy lovat húznak ki egy folyóból. Ha azt mondjuk, hogy döbbenetesen látványos pár perc ez, akkor még semmit nem mondtunk.

Tarsem egy még korábbi zseniális filmje a The Cell (A sejt). Ebben több lovas jelenet is van, de ezek közül a legemlékezetesebb az alábbi. Igen, Jennifer Lopez is benne van, de erre csak az erősebb idegzetűek kattintsanak, ugyanis a The Cell egy horrorfilm.

Hát ez jutott még eszünkbe hirtelen a lovakról.)

281
283