Pár hete indult egy retrósorozat ebben a blogban, a képarchívumból egy-egy év kapcsán a kockahasas fotók közül válogatunk. Íme a lista, hogy melyik évek kerültek eddig sorra:

Ebből az következik, hogy most az 1983-as évjáratot tekintettük át, és azt kell mondanunk, hogy megunhatatlan dolog ez retrófotóbányászat. Ezúttal többek között chippendale-es fotókat sikerült kitúrnunk, van egy kis Ozzy Osbourne és Eddie Murphy is, de amin igazán meglepődtünk, az a Relax című slágerrel 1983. végén berobbant Frankie Goes to Hollywood alábbi promófotója.

Nem teljesen egyértelmű, hogy a fenti képen az énekes, Holly Johnson most sportolás vagy szaunázás közben/után van-e, de a balról felszálló gőz inkább a szaunázásra enged következtetni. Mindenesetre mindkét esetben meglepő részlet, hogy közben a bal kezében ott egy cigi. Vagy lehet, hogy az füstöl ennyire? Az biztos, hogy ilyen dohányzós fotót 2016-ban kiadni már nem lehetne, de az alábbi klipben csomó egyéb is van, ami mai szemmel még ennél is meghökkentőbb. Ha megnézte az összeállítást, kérjük, szavazzon is! Reméljük, tetszett!

398
453