horoszkóp
GettyImages-894415428 master

A legaranyosabb One Direction-tag próbál bekeményíteni

2017.12.18. 11:45

Azon kommentelők kedvéért, akik szeretik azt kommentelni, hogy „Ez ki?”, Ádámnál és Évánál kezdjük.

A brit X-faktor termelt ki 2008-ban egy One Direction nevű, 5 fiúból álló együttest, akik egy meglepő sikersorozattal a '10-es évek legnépszerűbb srácegyüttesévé váltak az egész világon. Csak most már sajnos feloszlottak, és az öt tag mind szólóban próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Az öt közül az egyik bizonyos Liam Payne, akit a legkönnyebben arról lehet megjegyezni, hogy valami velőtrázóan aranyos és becsületes arca van szegénynek, meg arról, hogy idén gyereke született a Cheryl nevű énekesnőtől, aki nála 10 évvel idősebb, és aki zsűritag volt, amikor Liam Payne-t felvették az X-faktorba.

Namost ennek a Liam Payne-nek van most szólókarrierje, és ezért fellép a Jingle Ball nevű koncertsorozaton, ahol Demi Lovato is elég mellbevágóan ribancosan adta elő magát a hétvégén. Liam Payne is próbálja megtenni, ami tőle telik, ezt az alábbi képek bizonyítják.

Liam Payne 24 éves, és ő egy olyan férfi, akit egy szelíd és szolíd, kisfiús és jópofa megjelenéssel látott el a sors. A tizenéves lányok nyilván ezért lettek bele szerelmesek, mások viszont bizonyára cikizik ugyanezért – mindkét reakció valószínűleg marhaság. Szerencsétlen Justin Bieber is azért csinált hülyét magából, mert nyilván nem bírta tovább a beszólásokat, és azóta is a keménycsávó szerepét próbálja játszani, ami azért komikus, mert annyira nem passzol a karakteréhez. Ez a szegény Liam Payne is hiába akasztja a nyakába a gengszterláncot, ettől még nem lesz belőle 50 Cent. Nem is kell, hogy az legyen belőle.

A post shared by Liam Payne (@liampayne) on

Szóval részünkről semmi gond nincs Liam Payne eredeti karakterével, úgyhogy mi kicsit sem örülünk ennek az erőltetett bekeményítésnek, leginkább nevetségesnek, kicsit szomorúnak találjuk. De ez csak a mi véleményünk, lehet, hogy önnek meg pont így jön be Liam Payne. Kérjük, szavazzon alább, kíváncsiak vagyunk a véleményére!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A legaranyosabb One Direction-tag próbál bekeményíteni

24 éves és már apuka ez a becsületes képű énekes, de most valamiért a gengsztert játssza. Baromira nem áll jól neki szerintünk. Ön szerint?

4 · Dec 18, 2017 11:45am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments
127
120