Jordan Barrettről nem most írunk először: tavaly ő lett az év férfimodellje, és többek között Palvin Barbarával is dolgozott. Ő eléggé fenegyereknek számít a tökéletesen jóképű és csodálatosan sportos, kizárólag egészséges életmódot élő modellek között, a viselkedése a régi idők rocksztárjait idézi, merthogy annak idején voltak olyan fiatalemberek, akik úgy érezték, hogy mindent megengedhetnek maguknak, mégsem voltak közben olyan nevetségesek, mint Justin Bieber.

Wild is an understatement @realbarbarapalvin Latest GQ Covers On stands now.

A post shared by Jordan Barrett (@iblamejordan) on

Barrett a múltkor megint Palvin Barbarával együtt szerepelt a portugál GQ címlapján, ahol #thewildchild, azaz vadóc gyerek jelzővel illetik, amire Barrett hozzáfűzi, hogy a vaddal még finoman fogalmaztak. Nézzük, hogy ez alatt a gyakorlatban mit kell érteni.

Talán lesz, aki egyetért azzal az állítással, hogy attól még, hogy az ember modell, nem kell feltétlenül kell mindig mindenhol félmeztelenkednie. Egy közértben például egyáltalán nem veszi jól ki magát egy pucér felsőtest, függetlenül attól, hogy kinek a lapos hasát és szőrtelen mellkasát lehet megcsodálni. Jordan Barrett viszont a strandolás után úgy ment be a barátnőjével egy üzletbe, hogy csak a vállára kapta a felsőjét, de egyébként félmeztelen volt, és aztán így nagy ölelkezésbe kezdtek a közért polcai között.

És ez még nem minden, Jordan Barrett később a paparazzónak a fenekét mutatta a világhírű Bondi beachen, hogy még jobban rászolgáljon a vadóc jelzőre. Erről is van fotó az alábbi képösszeállításban, szóval ha olyan helyen van, ahol furán néznének önre, ha megjelenne a képernyőjén egy hófehér férfisegg, akkor figyelje a képaláírásokat, mert figyelmeztetni fogjuk önt, hogy meddig lapozhat az alábbi galériában!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Az év modellje félmeztelenül fogdosta a barátnőjét egy közértben

Plusz a pucér fenekét mutogatta a strandon, viszont Palvin Barbarával dolgozott már megint.

5 · Feb 09, 2018 10:26am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments
655
364