Megannyiszor írtunk már Chris Hemsworth-ről, a pasiról, aki a Marvel-filmekben Thorként szerepel. Sőt, a dublőréről is írtunk, aki legalább akkora figura, mint maga a színész. Hemsworth magyar származású feleségéről is volt egy cikkünk, amikor megküzdött egy kígyóval. És természetesen a filmsztár tökéletes edzéstervét is megénekeltük.

Aztán a szintén színész testvéréről is ejtettünk már pár szót. Már csak azért is, mert ő Miley Cyrus pasija. (Sőt, az is lehet, hogy már a férje, csak ezt még nem erősítették meg.) Az ifjabb Hemsworth magánéletéről elég keveset lehet tudni, de az biztos, hogy szeret szörfözni, illetve meztelen felső testtel szörfözni.

Arról viszont nem esett szó, hogy honnan szedték a Hemswothök a jó testüket Eddig. Liam Hemsworth ugyanis posztolt egy fotót, ami pusztán az anyjával és az apjával való közös hegyi túrát hivatott megörökíteni, de ennél sokkal többet dokumentál az ominózus fotó. Amint az alább is látszik, Hemsworthék apja is rendesen ki van pattintva.

341
428