Tornyosi Krisztián a Coca-Cola Love is Love kampány plakátjáról lehet ismerős önnek. A 31 éves férfi, aki kockás hasával Instagram-oldalán már több száz like-ot begyűjtött, személyi edzőként dolgozik. Krisztiánnal munkájáról, és arról is beszélgettünk, milyen edzésterv és étkezés vezet a kockahasig.

Mióta tölt be fontos szerepet az életedben a sport?

Mindig is az volt, de 11 éve kezdtem el még tudatosabban foglalkozni vele, még főiskolás koromban. Lassan egy éve dolgozom személyi edzőként, azelőtt a kereskedelemben dolgoztam, több helyen is voltam üzletvezető. Az mindkét munkában közös, hogy emberekkel kell foglalkozni, de a személyi edzés abból a szempontból jobb, hogy itt én válogathatom meg, kikkel dolgozzak együtt.

Hogyan reagáltak a vendégeid a Coca-Colás plakátokra?

Az egyik hölgyvendégem egy rövidebb szünet után tért vissza az edzőterembe, nem sokkal a kampány után. Azt mondta, azalatt a 3 hónap alatt, míg együtt dolgoztunk, eszébe sem jutott volna rólam, hogy meleg vagyok. Mivel nagyon vallásos, elmondta, hogy alapvetően ő ezt nem támogatja, de sok minden megváltozott benne, mióta rájött, hogy én is meleg vagyok, főleg azt is figyelembe véve, hogy ezt megelőzően milyen jó volt a viszonyunk. Egyébként több vendégem is van, aki meleg, nekik ez nyilván nem okozott problémát. Még Germán előtt fent voltam több társkereső oldalon is, előfordult, hogy ott írtak rám, hogy szeretnének velem edzeni.

Vagyis akkor csak pozitív visszhangja volt az edzőteremben a szereplésednek?

Igen, a munkatársak is csak azon viccelődtek, hogy na mi van, cukros kólát ittam? Amit általában mondtak, az az, hogy hitelesnek tartanak.

Mik az ideális elvárások, amikkel nekikezdhetünk az edzésnek egy személyi edzővel?

Mindig konzultációval kezdünk, hogy megismerjük egymást, legfőképp a vendég célját, én pedig elmondom, hogyan tudok neki ebben segíteni. Fontos, hogy mindig legyenek célok, amit számszerűsíteni is kell, nem feltétlen kilókban, lehet például ruhaméretben is. Lehet olyan motivációnk is, hogy egy általános erőgyakorlatot (fekvőtámasz, húzódzkodás) szabályosan, több ismétlésszámmal tudjunk elvégezni. Itt nincsenek általános szabályok, hogy x hónap alatt mennyit lehet fogyni vagy éppen hízni, ez mindig teljesen egyénfüggő.

Egyre több sportág, edzőeszköz közül lehet válogatni. Nálad hogy néz ki egy edzés, sok eszközzel, szerrel dolgozol?

Hasznos a komfortzónából kilépni, még edzőként is, és minden eszközt használni, amit csak lehetséges. Kezdőknél többször dolgozunk gépekkel, ezek segítik a mozgást, kisebb a sérülés esélye. Ezután fokozatosan térünk át a szabad súlyokra. Használunk kettlebelleket, szalagokat, rudakat, kézi súlyzókat, egyéb funkcionális eszközöket, a lehetőségek száma szinte végtelen. Minél több impulzust kap a vendég, annál jobb.

Az összes ilyen eszközt hasznosnak véled, vagy van olyan, ami csak az ügyes marketingnek köszönheti, hogy elterjedtté vált?

Ha megjelenik egy új dolog, nem baj, ha picit gyanakvóak vagyunk, nem kell mindig mindennek elsőre bedőlni. Azért azt fontos megjegyezni, hogy a ma is ismert sporttudomány nem olyan régi, folyamatosan fejlődik, mindig vannak újabb felfedezések. Mostanában például egyre többet találkozhatunk a fascia fogalmával, ami egy teljes testet behálózó kötőszövet, rugalmasságának megőrzésére pedig egyre jobban figyelünk az edzőtermekben is. Szerintem leginkább annak nincs értelme, ha egy gyakorlatba mindent bele akarunk sűríteni. Ha felállsz egy instabil eszközre, súlyokat veszel a kezedbe, a fejeden pedig egy könyvvel egyensúlyozol, nem sokat érsz el vele. Mielőtt az ember belevág az érdekesebbnél érdekesebb eszközök használatába, mindig figyelembe kell venni, hogy mi a cél, és hogy ki hol tart edzettségét tekintve. Az a lényeg, hogy 20-30 év múlva is egészséges ízületekkel, derékfájás nélkül tudjunk felkelni az ágyból.

Milyen gyakran edzel, hogy néz ki egy edzésed?

Általában hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken edzem a teremben, hétvégén pedig igyekszem falat mászni, szabadtéri kondiparkban edzeni, vagy csak egyszerűen kirándulni egyet, hogy teljesen átmozgassam magam. Nem izomcsoportok szerint osztom szét az edzéseimet, hanem mozgásminták alapján. Egyik alkalommal például húzó, másik nap toló gyakorlatokat végzek, külön kezelve a felső- és az alsótestes gyakorlatokat.

Kedvenc és legkevésbé kedvelt gyakorlatod?

A guggolást szeretem a legjobban, az a teljes testet átmozgatja, de a húzódzkodás is nagyon jó. Olyan, amit nem szeretnék, nincs. Régen talán volt, de már nem is emlékszem rá, mert tudatosan arra törekedtem, hogy minden edzés alkalmával kiprogramozzam magamból a negatív érzéseket egy-egy gyakorlattal kapcsolatban. Erről szól az edzés, nemcsak a tested változik meg tőle, de a hangulatod, a viszonyod is saját magaddal kapcsolatban, ezáltal folyamatosan fejlődsz.

Az edzés vagy a táplálkozás a fontosabb? Mit és hogyan együnk?

Alapvető változást nem érhetünk el, ha nem figyelünk a táplálkozásunkra. A fizikumunk kétharmada azon múlik, hogy mit eszünk. Aki izmosodni szeretne, nagyobb kalóriabevitelre van szüksége, de persze nem mindegy, miből eszik többet. Ma már sokan tudják, hogy a jó zsírok bevitele rendkívül fontos. Szénhidrátot elsősorban zöldségekből kellene magunkhoz venni és nem pékárukból, ahogy azt sokan teszik. Fehérjére is szükségünk van, ezért együnk színhúst, majdnem mindegy, hogy ez csirke- pulyka, marha vagy sertéshús. A hal, a tenger gyümölcsei, az állati belsőség pedig talán ennél is fontosabbak, utóbbi kollagént is tartalmaz, ami egy olyan fehérje, amit tetőtől talpig tudunk hasznosítani, a bőr, az inak, ízületek is.

Tartasz csalónapot?

Ha van egy jó étrended és edzésterved, nincs rá szükséged. Ha csalónapot tartasz mondjuk heti egyszer, az azt jelenti kábé, hogy heti 6 nap sanyargatod magad, majd egy nap jól bezabálsz (valószínűleg finomított kaját), aminek nem sok értelme van. Egy egyénre szabott, jó diétával minden nap, minden étkezéssel jól kell magad érezni. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor eszed meg a kedvenc túró rudid, amikor akarod. Én például szeretem a pizzát és a tésztaféléket, nem vonom meg magamtól, de nem mindig eszek, amikor megkívánom. Ha inaktívabb napjaim vannak, akkor nem biztos hogy belefér. Ma már sokfajta étrend közül lehet választani, de sokan úgy próbálják ki őket, hogy fogalmuk sincs, hogy működnek, az ő számukra is megfelelő lesz-e. Ezért sokan, akik maguktól kezdik el a diétát, kudarcot vallanak. Érdemes dietetikus vagy házi orvos véleményét kikérni, mielőtt belekezdenénk.

Mennyi édesség fér bele az étrendedbe?

Napi 1-2 kocka étcsoki még nem árt, de tudomásul kell venni, hogy az édes ízre való vágyakozás a fejünkben dől el, aminek valamilyen szinten muszáj lenne gátat szabni. Ma már mindenbe cukrot raknak, ami azért nem jó, mert nagyon hozzászoktunk ahhoz, hogy mindennek édes íze van. Sokan nem tudják, de amikor valamilyen cukros, finomított dolgot fogyasztunk, a kalória fele zsírként fog lerakódni ránk, bármennyire is igyekszünk, vagy edzünk éppen utána. Ráadásul a cukor mellett az édesítők sem nyújtanak megoldást, hiszen utóbbiak az anyagcsere megzavarásával képesek ugyanúgy emelni az inzulinszintet, további éhségérzetet okoznak és már kész is a 22-es csapdája.

A borítóképet Popovits Tamás készítette.

670
1334