Emlékeznek még Olly Mursre? Az X-faktoros, brit énekes hírneve 2012-ben hágott a tetőfokára, amikor megjelent a Troublemaker című száma. Murs a dal klipjében kimondottan jó kondiban volt, az évek során azonban felszaladt rá jó pár pluszkiló. Január elején megunta, hogy a túlsúly megnehezíti az életét.

Az énekes alig 2 hónap alatt szembetűnő változáson esett át. Eltűnt a pocakja, izmosodott, és a jelek szerint az önbizalma is visszatért.

Nem rossz egy 35 évestől! Az álmom, hogy szexi komornyik legyek, végre valóra válhat! A bal oldali kép január másodikán készült. Úgy voltam vele, hogy bassza meg, jó nagy darab vagyok. A súlyom nem igazán vált előnyömre. Morcos voltam, nem volt semmi energiám és aludni sem tudtam, szóval változtattam, és jelenleg majd' kicsattanok! Na megyek, szerzek valamit a McDonald's-ból!

– írja posztja mellett az énekes, aki azt nem árulta el, hogy milyen módszerrel szabadult meg ilyen jelentős súlyfeleslegtől ilyen rövid időn belül.

258
283