Lil Nas X egy 21 éves, amerikai énekes-rapper, akit a legtöbben onnan ismernek, hogy az ő nevéhez fűződik a tavalyi nyár, illetve a tavalyi év, illetve ha úgy vesszük, minden idők legnagyobb slágere, az Old Town Road. A fiatalember Instagramján a következő poszt jelent meg a hétvégén.

A pucérkodós képekhez mindössze annyi feliratot tett hozzá Lil Nas X (vagy talán inkább Lil Nas XXX?!), hogy

No homo,

amit magyarul kb. a csak semmi buzulás kifejezéssel lehetne visszaadni, ha ezt egyáltalán szükséges lenne lefordítani. Mindenesetre a szexi képek feliratában természetesen az a poén, hogy miközben az Old Town Road nagyban vezette a slágerlistát tavaly nyáron, Lil Nas X comingoutolt. A fenti meztelen képek még annál is többet mutatnak a híresség testéből, mint az alábbi Calvin Klein-kampány, aminek az anyaga március elsején, nem sokkal a karantén beállta elején került fel az internetre.

Nos, hogy tetszenek a képek? Várjuk a szavazatokat!

404
795