Az égvilágon semmi apropója nincs ennek a posztnak azon kívül, hogy most bukkantunk rá ezekre a fotókra a Getty feneketlen és végtelen számú kincset tartalmazó archívumában. A képeket 1979. szeptember 15-én készítette egy paparazzó, aki nyilván kint táborozott a filmcsillag villája előtt, hátha tud róla indulás közben egy fotót készíteni. Hát Stallone éppen nem indult sehova, csak kijött a kertkapuhoz az újságért – azt viszont egy szál fekete alsógatyában tette. A hírességet szemlátomást nem zavarta a helyzet, az egyik képen integet is a fotósnak.

Annyit esetleg érdemes még idetenni, hogy Stallone ekkor 33 éves volt, de relatíve új sztárnak számított, az igazi ismertséget ugyanis az 1977-es Rocky hozta meg neki. Ez a villa, ahol a fotók készültek, mindenesetre nem ez az az ingatlan, amit Stallone jelenleg árul, mert azt csak 2010-ben vette meg, viszont talán ugyanaz a ház, ahol Stallone apukáról is csodás képek készültek nagyjából ugyanekkor.

332
464