Többek között Pumped Gabo is siránkozott egyet most az Instán, hogy bezártak a konditermek, és hogy a koronavírus-járvány második hulláma miatt eljött az idő, amikor az ember vagy vállalja az izzadva megfagyást és a szabadban edz, vagy otthon próbál sportolni. Én már évek óta leszoktam a konditerembejárásról különböző okoknál fogva, 2014 óta minden télen elsősorban otthon edzek. Ehhez beszereztem először egy kettlebellt, amit eléggé szeretek azóta is, és nemtélen a teraszon is edzettem vele, amíg olyan helyen laktam, hogy volt edzésre alkalmas terasz, nem volt viszont szabadtéri edzésre alkalmas szabadtér.

Ádámtól és Évától kezdem: jó 15 éve már, hogy egy ideig jártam balettra. Kb. két hónapig tartott ez a korszak, arra nem emlékszem, hogy miért hagytam abba, de arra igen, hogy

  • imádtam;
  • itt használtam életemben először lábsúlyt; és
  • ennél durvább és keményebb edzésen se azelőtt, se azóta nem voltam, pedig a CrossFittől kezdve a bokszon keresztül a szörftestenjógázásig pár dolgot kipróbáltam már.

Szóval ezeknek az emlékeknek az alapján úgy döntöttem, hogy az otthoni edzéshez beszerzek lábsúlyt is a kettlebell mellé. Ennek is már sok éve, nagyon jókat szoktam edzeni ezekkel az eszközökkel, és most ott tartok, hogy ha kettőből el kéne ajándékoznom az egyiket, a kettlebelltől válnék meg először. Ha valaki a karantén miatt most áll át az otthoni edzésre, az én ajánlatom az, hogy lábsúlyt vegyen. Íme az érveim.

1. Nagyon jó lábra

Szóval amint azt a neve is mutatja, a lábsúly egy lábra csatolható (jellemzően tépőzárazható) súly, és ennélfogva elsősorban a láb és a fenék edzéséhez használható csodásan. Ha rákeresek arra a YouTube-on, hogy „ankle weight workout”, akkor az első találat nekem az alábbi videó, amin egy nő 30 percben mutatja meg, lábsúllyal milyen jól láb- és fenékgyakorlatokat lehet csinálni. Természetesen ugyanezek a gyakorlatok tök jók lábsúly nélkül is, csak sokkal könnyebbek.

2. Ugyanolyan jó hasra-törzsre is

További jó tulajdonsága a lábsúlynak, hogy has- és hátizomgyakorlatokat szintén remekül lehet végezni vele, erre is találtam egy szemléltetővideót. A lábsúlyos hasizomgyakorlatokat tipikusan hanyatt fekve kell végezni és általában láb- és/vagy törzsemelésekből állnak.

3. De karra-felsőtestre is, mindenre jó

Bár az neve, hogy lábsúly, ezeket a súlyokat kézben is lehet tartani, tehát a fentiek mellett mindent meg lehet velük csinálni, amit egy kézben tartott hagyományos súlyzóval. Nekem az vált be, hogy olyan szorosra állítom a pántokat, hogy a kézfejem pont beleférjen, szóval nem a csuklómon viselem őket a kar- és felsőtestes gyakorlatokhoz, hanem kb. olyan, mintha a kezemben lennének. Kétségtelen, hogy egy tipikus lábsúly karizomgyakorlatokhoz sokaknak nem elég nehéz: ezért vannak nekem egyenként négykilós lábsúlyaim, és hát ha nem elég nehéz, akkor többet és gyorsabban kell belőle csinálni és kész.

Szóval elsősorban ezért gondolom azt, hogy ha az ember optimista módon nem akar full konditermet berendezni otthon, mert hátha egyszer vége lesz ennek az egésznek, és különben is egy vagon pénz, ezért meg szeretné úszni a nappalibanedzést a lehető legkevesebb eszközből, a lábsúly nagyon jó kiindulási pont lehet.

4. Tévhit, hogy A lábsúly csak nőknek való

Nem véletlenül a balettal kezdtem. Valamiért a balett is elsősorban a nők mozgásformájaként van elterjedve, pedig jézusomdehogyis, és ugyanígy a lábsúlyt szintén többségében nők használják, például a YouTube is túlnyomórészt női videókat ad ki, ha az ember lábsúlytémában keresgél, az olyanok, mint az alábbi, kivételnek számítanak. A nőknek azért jó hír ez, mert íme egy súlyzós edzés, amit ezek szerint kifejezetten nekik találták ki, a férfiaknak meg azért jó hír, mert akkor is valószínűleg újdonság lesz a lábsúlyos gyakorlatok zöme, ha rendszeresen edzettek korábban, a változatosság pedig gyönyörködtet.

5. A lábsúly kapu egy másik valóságba

Külön szeretem a lábsúlyviselésben, hogy ha az ember felcsatol a bokájára mondjuk 2x4 kilót, akkor érezhetően eltolódik a testének a súlypontja, és kb. minden egyes mozdulat teljesen másmilyen érzést kelt, máshogy veszi igénybe az izomzatot, mint normálisan. A Holdon kisebb a gravitáció, ezért az ember könnyebben mozog – ennek az érzésnek az ellenkezőjét kelti a lábsúly viselése, ami nekem sokadszorra is kifejezetten érdekes. Érdekes beleszokni, érdekes benne lenni és persze semmihez sem hasonlítható az érzés, amikor az ember mondjuk egy óra után két mozdulattal lecsatol magáról nyolc kilót.

Nem mondom, hogy nincsenek hátrányai

Az első pár lábsúlyom 2x2 kilós volt: elég hamar úgy éreztem, hogy ez nekem túl könnyű. Gondoltam, veszek nehezebbet, de ez egyáltalán nem ment könnyen. Valószínűleg mivel a lábsúlyokat elsősorban nők használják, viszonylag kevés üzletben kínálnak egyenként kétkilósnál súlyosabb darabokat. Végül a neten találtam valahol, nem volt drága, de nem is különösebben jó minőségű, helyenként foszladozik, néha találok a padlón egy-egy darab mikroméretű vasforgácsot, ami nyilván a lábsúlyból hullott ki, de nem találom, hogy hol, pedig totál szétszedtem és kimostam az egészet.

Ja igen, egy másik hátrány: az ember a lábsúlyba beleizzad. Muszáj időnként kitisztítani, mert éppen nem orchideaillatúvá változik a használat során. Az én lábsúlyom egyébként gyakorlatilag pont ugyanolyan, mint ami a borítóképen fent látható.

És ha az alábbi videót ismertem volna, amikor először vettem lábsúlyt, nem követtem volna el azt a hibát, hogy edzés helyett/gyanánt a bokámon az akkor még csak egyenként kétkilós súlyzókkal megyek el sétálni. Simán végigcsináltam a sétát, nagyon élveztem is, éreztem, hogy jobban dolgoznak az izmaim, aztán viszont a vége után nem sokkal úgy elkezdett fájni a térdízületem, hogy azonnal nyilvánvalóvá vált számomra, amit az alábbi videó is üzen: a lábsúly nagyon sok mindenre jó, de hosszabb gyaloglásokhoz viselni veszélyes. Gyakorlatilag mindent lehet vele csinálni, pont ezt jobb inkább nem túlzásba vinni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ha csak egy eszközt vesz az otthoni edzéshez, szerintem a lábsúly legyen az. Íme 5 érv mellette

Kint hideg lett, a konditermeket pedig bezárták, kérjük, ön is rendszeresen sportoljon otthon. Ha valami sporteszközt is venne, íme egy tipp évek tapasztalata alapján.

17 · Nov 10, 2020 12:55pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments
859
874