A fenti képen látható színész Cheyenne Jackson, akit például Ryan Murphy sorozataiból, a Glee-ből és az American Horror Storyból lehet ismerni, de benne volt a 30 Rockban és A United 93-as című filmben is. A 45 éves színésznek új sorozata kezdődött januárban Call Me Kat címmel, ezt reklámozza az alábbi, a színfalak mögött készült minivideóval és egy friss interjúval, amit a Page Sixnek adott.

A fent linkelt interjú nagyrészt a járvány miatti, lassan egy éve tartó karantén alatti életről szól, és a címben említett edzésen kívül még legalább egy kiemelendő dolog van benne. Szóval Jackson még a járvány kezdetekor megfogadta, hogy minden nap fog edzeni legalább egy kicsit, és azt mondja, nagyon büszke magára, hogy ezt azóta is tartja. Az alábbi fotó egyrészt mutatja, hogy hogyan néz ki nála az otthoni edzés, másrészt arról is képet ad, hogy milyen formában van Jackson a rendszeres gyúrás eredményeként.

Az alábbi videóból kiderül, hogy két négy éves gyerek mellett Jackson az edzést csak úgy tudja megoldani, hogy közben vigyáz az ikrekre, akik az alábbi felvétel készültekor nagyban rajzfilmet néztek hálózsákokból.

Egy másik fontos téma, ami az interjúban felmerül, a függőség kérdése. Jackson azt mondja, hosszú ideig küzdött az alkoholizmussal, de hét éve nem iszik egyáltalán. Férjével, Jason Landauval annak idején egy alkoholistáknak szervezett segítőcsoportban ismerkedtek meg egymással. Jackson azt mondja, most a karantén alatt voltak alkalmak, amikor felmerült bennük, hogy ha valamikor, most aztán biztosan nem szólná meg őket senki, ha meginnának egy pohár bort, de végül erőt vettek magukon, sikeresen túllendültek az ilyen pillanatokon, és inkább a gyerekeikkel töltötték azt az időt. Is.

Az alábbi kép szintén a Call Me Kat forgatásáról való.

285
360