59 éves korában elhunyt Nick Kamen, írja a BBC. Az Essexben született brit híresség karrierje 1985-ben egy akkor forradalmian szexinek számító Levi's-reklámmal kezdődött, amiben Kamen egy nyilvános mosodában mindenét, még a farmerét is bepakolta a mosógépbe, aztán egy szál alsógatyában ült le megvárni, amíg lejár a program, miközben persze mindenki a fiatalembert stírölte.

Ezt követően Kamen pályája döbbenetesen meredeken ívelt felfelé, egy éven belül megjelent az első albuma, amiről az első számot a pár évvel korábban berobbant Madonna és egyik állandó szerzőpartnere, Stephen Bray írta. Az Each Time You Break My Heartban Madonna háttérvokálozik is, a dalból tisztességes siker lett, bár nem vált a korszak egyik meghatározó slágerévé. Kamen ezt követően is a popkirálynő egyik kedvence maradt, Madonna később Kamen második albumán szintén közreműködött.

Sokkal többen emlékeznek a mai napig Nick Kamentől az I Promised Myself című dalra, ami 1990 egyik legtöbbet játszott slágere volt Európában.

Nick Kamen testvére, Barry Kamen szintén modell volt, emellett stylistként is dolgozott, ő 2015-ben hunyt el. Nick Kamen halálának körülményeiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy régóta beteg volt, és most ez a betegség vitte el.

Frissítés

Néhány órával ennek a posztnak a megjelenése után Madonna az Instagramon emlékezett meg Nick Kamenről néhány közös fotóval.

Mindig olyan kedves, aranyos ember voltál, és túl sokat szenvedtél

– írja Madonna, hozzátéve, hogy összetört a szíve, amikor megtudta, hogy Kamen elhunyt.

453
626