Az mindenkinek megvan, hogy Berki Krisztián élőben közvetítette második gyermeke, Emma születését – mivel feleségével, Berki Renátával, azaz Mazsival a kendőzetlen igazságot szerették volna bemutatni a szülésről –, ám azt minden bizonnyal csak kevesen tudják, hogy a korábbi sportvezető testépítőként szteroidokat használt.

Az egykori Fradi-vezér elárulta, a szteroidhasználat miatt nem lehetett gyermeke. Mint kiderült, orvosi kezelések hatására vált újra nemzőképessé.

Minderről a Miben hiszel? című YouTube-műsorban beszélt, ahol Varga Viktorral vendégeskedett.

Mazsiban fogalmazódott meg az, hogy nagyon-nagyon szeretné azt átadni anyáknak, leendő anyáknak, és sajnos olyan nőknek, akiknek ez a csoda [a szülés – a szerk.] sosem adatik meg valami oknál fogva. Legyen az egészségügyi ok, vagy az, hogy kifutottak az időből. Azt látom, hogy rengeteg nőnek és párnak adtunk erőt. Visszakanyarodok egy másik dologhoz: én vállaltam egy realityműsorban és vállaltam interjúkban, hogy én sem voltam egészséges, mert korábban testépítő voltam és szteroidoztam. És nagyon boldog volt az az orvos, aki azt mondta, hogy 20 éve keresünk olyan férfit, aki adott esetben abban a pillanatban még nem áll készen arra, hogy gyermeket nemzzen, de képes ezt bemutatni. Mert ma 25 fölött rengeteg meddő férfi van

– magyarázta Berki Krisztián a Miben hiszel? című YouTube-műsorban, amit a 168 óra szemlézett.

Mazsi korábban elárulta, hogy Berki spermiumszáma nulla volt. A hormonkezeléseket ezért kapta. A korábbi sportvezető négyhónapos terhes volt, amikor az RTL Klub Reggeli című műsorában erről vallott.

2019-ben jelentettük ki, hogy szeretnénk közös gyermeket. Én már igazából a kapcsolatunk eleje óta, mert én kislány korom óta arra vágyom, hogy anya legyek. [...] Krisztián mondta, menjünk el tudatos gyermekvállalásra. Fél évig már próbálkoztunk, nem jött össze a baba. Elmentünk az orvosomhoz, aki azt mondta, menjünk el kivizsgálásokra. Krisztiánt is elküldték, és megnézték, hogy mennyi működőképes kisfickója, spermája van. Amikor kijöttünk, a doktornő azt mondta, hogy igazából ez az eredmény nulla. Nagy mellbevágás volt. Krisztiánt ez eléggé megviselte, teljesen kétségbeesett

– mesélte Mazsi, aki kitért arra, hogy férjének HCG hormonnal segítettek. Ezt megelőzően lombikprogramba is belevágtak.

Berki az edzéseiről egyébként viszonylag gyakran oszt meg videókat a közösségi oldalán.

253
236