Majdnem napra pontosan egy év telt azóta, hogy a korábban Ellen Page-ként ismert kanadai színész nagy port kavaró bejelentést tett: elárulta, hogy transznemű és hogy a továbbiakban Elliot Page néven él. De mi történt vele az elmúlt egy évben?

Page, akit legtöbben valószínűleg a Juno (2007), az Egyenesen át (2017) és az Eredet (2010) című filmekből ismernek, tavaly december 1-jén jelentetett meg közleményt az Instagram-oldalán, amelyben többek között beszámolt arról is, hogy boldognak és önazonosnak érzi magát transzneműként, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az élete nem lesz könnyebb. Akkor kiemelte, mennyire fél a gyűlölködéstől és az erőszaktól, ami transzneműként érheti. (Itt hozott egy példát: a transzneműeket nagyon gyakran éri fizikai erőszak, 2020-ban negyvenen haltak meg közülük emiatt – a szerk.)

Viszont azt kell mondanunk, hogy – a közösségi oldalain legalábbis – az emberek nemigen bántják őt, sőt: sorra kapja a pozitív visszajelzéseket, a dicsérő és bátorító kommenteket. Legfrissebb Instagram-posztja – amelyen rajongói örömére megvillantotta kockahasát – valóssággal felrobbantotta az internetet, ezért arra gondoltunk, megmutatjuk, mennyit változott Page az elmúlt egy évben.

A színész eseménydús évet tudhat maga mögött: idén januárban derült ki, hogy három év házasság után válik feleségétől, Emma Portner koreográfustól. Akkor úgy fogalmaztak, hosszas gondolkodás és alapos megfontolás után hozták meg ezt a nehéz döntést. A felek, akik egyébként 2020 nyara óta nem éltek együtt, kijelentették: közeli barátok maradnak. Page egyébként 2014-ben jelentette be, hogy a nőkhöz vonzódik.

A színész időközben átesett a nemváltó műtéten is, amelyről a televíziózás nagyasszonyának, Oprah Winfreynek adott interjújában azt mondta: felszabadító volt – írja az Independent. Az első fotóval, amelyen félmeztelen felsőtesttel látható, idén május végén jelentkezett. Azt dokumentálta, amikor megvette élete első fürdőnadrágját. Így nézett ki akkor:

Arról, hogy egy transznemű férfi életében milyen sokat számít az, amikor először mutatkozik nyilvánosan félmeztelenül, arról a Velvetnek korábban Fajt Alex mesélt. Page életében az is igazi mérföldkőnek számított, amikor idén szeptemberben először jelent meg a vörös szőnyegen azóta, hogy felvállalta a transzneműségét.

Persze azt is mutatjuk, hogy néz ki Page most! Bár a bejegyzése inkább arról árulkodik, hogy csupán azt szerette volna tudatni, hogy elég jó az új telefonja, és hogy a tükre is kifogástalan... A félmeztelen fotó mindenesetre ékes bizonyítéka annak, hogy a színész mennyire jól érzi magát férfiként. Vonásai egyre férfiasabbak, medencecsontja sem "ugrik ki", az állcsontja pedig mostanra kifejezetten hangsúlyos lett. Íme!

891
1097