Unta feleségével közös szexuális életét, így nem sokkal gyermekük megszületését követően belevágott a pornózásba Quinton James, 34 éves angol férfi. Az ötletet neje adta.

Az énekesként és modellként is tevékenykedő férfi 2018-ban lépett be a pornóiparba, és szinte azonnal a legnagyobb produkciós cégekkel kezdett együtt dolgozni. A felnőttfilmes Holly Randall díjnyertes pornó rendező Unfiltered című podcast-műsorában mesélt arról, hogyan kezdte pályafutását. 

A feleségem ötlete volt

– kezdte. Randallt meglepte a válasz, szóvá is tette, hogy nem gyakran hall ilyesmit a vendégeitől. Ezt követően tehát nem maradhattak el a részletek, amelyeket James nagy örömmel megosztott a hallgatósággal.

Mint azt kifejtette, ő és felesége a korai húszas éveikben házasodtak össze. Évek múltán, hogy felpezsdítsék szexuális életüket, úgy döntöttek, hogy kinyitják házasságukat.

Egyszer élünk. Próbáljuk ki, és fedezzünk fel más embereket - gondoltuk. Szóval belekezdtünk és csináltuk is egy ideig. Természetesen az élet bármely más részéhez hasonlóan voltak hullámvölgyeink, aztán abba is hagytuk, a feleségem pedig terhes lett. Miután megszületett a fiunk, én ismét nyitni akartam. Hiányoltam egy kicsit azt az életmódot, úgy éreztem, még nem végeztem. Bár a nejem még nem volt kész rá, én mindig próbáltam győzködni egy kicsit

– fogalmazott James.

Mikor ráeszmélt, hogy több barátjuk is pornózik, beugrott neki, hogy felesége korábban rákérdezett, ő miért nem teszi ugyanezt.

Megvakarhatnád, ha viszket, és még ki is fizetnének érte

– fogalmazott akkor a felesége.

Bár James akkor még vonakodott, 4-5 hónappal később felidézte feleségének saját szavait, hogy még mindig áldását adná-e a felnőttfilmes karrierre. Mivel ő igennel válaszolt, James megtette a szükséges lépéseket. A felnőttfilmes szerint lépése semmilyen negatív hatással nem volt a házasságára mind a mai napig.

Bár néha vannak hullámvölgyek, végtére is az ő ötlete volt, hogy belépjek az iparba. Követtem el hibákat, ahogy ő is, de ilyen az élet

– vonta le a következtetést Quinton James. Hozzátette: mivel korábban már nyitott kapcsolatot folytattak, így a korábbi tapasztalatok könnyebbé tették otthon a pornós karrierjének elfogadását és megelőzték az esetleges féltékenységi rohamokat.

Amikor 2018-ban elkezdtem pornózni, olyan voltam, mint egy gyerek karácsonykor. Minden nap ezt akartam csinálni. Most, néhány évvel később azonban a másik oldalról is látnom kell a dolgot. A feleségem nem ebből él, nem szexel annyit, mint én, és meg kell neki mutatnom, hogy ez számomra csak munka, és ő a fő prioritás az életemben. Ugyanakkor ha én mindig másokkal szexelek - még ha ez csak munka is -, úgy fer, ha ezt ő is megteheti. Éppen ezért azt mondom, menj, fedezz fel másokat. És ha megteszi, az számomra is teljesen rendben van.

(DailyStar)

359
321