Elektromos, helyből felszállni képes repülőgépet fejleszt egy magyar startup. Költséghatékony és zöld találmányával a légimentőket támogatná.

A nagyvárosi közlekedés világszerte egyre nagyobb kihívásokba ütközik a népesség és a forgalomban lévő személygépjárművek meredeken emelkedő száma miatt. A szinte elviselhetetlen közlekedési dugók és a városi környezetszennyezés visszaszorításának egyik lehetséges megoldása az elektromos légitaxik előretörése.

A világon jelenleg számos fejlesztés zajlik ezen a területen. Az iparág becsült mérete 2020-ban elérhette a 45 milliárd dollárt (14 708 milliárd 250 millió forint), 2027-re pedig a 97 milliárd dollárt (31 704 milliárd 450 millió forint) is meghaladhatja.

A magyar Orca saját fejlesztéssel szállt be a nemzetközi versenybe. Fejlesztése könnyű, a helikoptereknél olcsóbb, gyorsabb és egyben biztonságosabb. Mindennek tetejében elektromos-hajtású, tehát nincs károsanyag kibocsátása. Ennek köszönhetően a beszerzése és a fenntartása is olcsóbb, mint a légimentésben jelenleg elterjedt gázturbinás helikoptereké.

Az iparág hatalmas növekedésnek indulhat a 2030-as évek elejétől. Szakértői becslések szerint Kínában például mintegy tízezer helyből felszállni képes, elektromos repülőgép bevetésére lenne igény a légimentés területén. Abban mindenesetre biztosak vagyunk, hogy a légitaxik a városi mobilitás egyik jelentős pillérét adhatják majd. Ehhez a technológia fejlődése mellett, a kapcsolódó szabályozások kidolgozására is szükség van és mindkettő jó ütemben halad

– magyarázta Varga Soma, az ORCA Aerospace társalapító-ügyvezetője.

A vállalat többszörösen díjnyertes koncepcióját többek között a brit Királyi Repüléstudományi Társaság tervezői versenyén és az Airbus Fenntartható Mobilitás Kihívásán is elismerték. A pécsi csapat néhány éven belül egy működőképes prototípussal szeretne előrukkolni, hogy kipróbálják a kontrollt, a felületek egymásra hatását és tesztrepülést hajthassanak végre.

A tervek szerint a kéttonnás gép kabinjában a pilótán kívül két orvos, valamint egy fekvőbeteg férne el.

A járművet hét elektromos rotor hajtaná, amelyek közül az első kettő forgatható, így ezek az emelésbe és a gép előrehaladásába is besegítenének. Összességében több mint 600 kilogrammnyi hasznos teher szállítására volna alkalmas, az eddigi szimulációk szerint pedig közel 100 kilométert tudna megtenni feltöltött akkumulátorával.

A startup cég célja, hogy a repülőgépet Magyarországon kifejlesztve, a projektet magyar találmányként és termékként nemzetközi piacra vigye, ezzel erősítve a fejlődő magyar repülőgépipart és gazdaságot.

Ennek szellemében kötött együttműködési megállapodást az Orca és az AerinX, melynek keretében a két cég a VTOL légijárművek hi-tech karbantartási folyamatait tervezi közösen vizsgálni és kialakítani.