Az üzletasszony szinte a világ minden táján rendelkezik ingatlannal.

A 43 éves Aisleyne Horgan-Wallacenak nem indult könnyen a gyerekkora. A ma már milliárdosként élő nő nem szégyelli, hogy 15 évesen hajléktalanként járta az utcákat. Ennek ellenére már akkor tudta, hogy többre hivatott és megfogadta: bármit megtesz azért, hogy kilábaljon a szegénységből.

Egy ponton hajléktalan voltam, még egy parkban is aludtam egy padon

– idézte fel a múltat.

Nem a valóságshow-nak köszönheti vagyonát

Aisleyne korábban modellkedéssel kereste a kenyerét, majd tévés szereplése adott igazi löketet karrierjének. A manapság üzletasszonyként tevékenykedő nőt a Big Brother valóságshow brit kiadásának hetedik évadában ismerhették meg a nézők, és bár a műsort nem nyerte meg, harmadik helyezettként végzett. Ismertségét felhasználva felépített egy sikeres OnlyFans-profilt, ahol népszerűsége azután ugrott csak meg igazán, hogy 2020-ban elvégeztetett egy brazil fenékfeltöltést. Ezt követően a hátsójáról és bevallása szerint a lábfejeiről készült fétisfotók mutogatásával nem kevesebb, mint 1 millió angol fontot, mai árfolyamon 478 millió forintot keresett – írja a DailyMail.

Vagyonát mostanra 1,2 milliárd forintra duzzasztotta sikeres befektetéseinek köszönhetően.

Aisleyne Horgan-Wallace ugyanis állítja: sosem herdálta el a pénzét táskákra és ékszerekre, hanem azonnal ingatlanokba fektette.

Az ekképpen ma már üzletasszonyként tevékenykedő erotikus modell nemrég a Truly videójában mutatta meg, hogy mekkora luxusban él. Többek között rendelkezik egy 90 ezer fontos (43 millió forintos) karkötővel, illetve egy olyan drága gyűrűvel, amelynek már az árát sem tudja.

Alighanem annyiba került, mint a kocsim.

(Bors)

(Borítókép: Aisleyne Horgan-Wallace egy londoni divatbemutatón, 2022. augusztus 3-án. Fotó: Ricky Vigil M./GettyImages)