Jeff Bezost már hosszú ideje kritizálja a közvélemény azért, mert keveset jótékonykodik.

Korábban már a Velvet is beszámolt róla, hogy a Forbes listája szerint Jeff Bezos a világ második leggazdagabb embere. Az Amazon alapítójának bejelentett nettó vagyona 124 milliárd dollár, mai árfolyamon 48 ezer 823 milliárd 760 millió forint, amelynek egy részét Bezos úgy döntött, hogy jótékony célra fordítja.

Az 58 éves üzletember korábban sok kritikát kapott, miután a világ többi milliárdosával ellentétben rá nem igazán jellemző az adakozás.

Talán ennek hatására is döntött úgy, hogy vagyona nagy részét az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és olyan emberek támogatására fogja fordítani, akik képesek egyesíteni az emberiséget a mélyreható problémák, illetve a társadalmi és politikai megosztottság ellenére is.

Ez nem könnyű. Az Amazon felépítése sem volt egyszerű. Rengeteg kemény munkára volt szükség, rengeteg nagyon okos és keményen dolgozó emberre, és azt tapasztalom, hogy a jótékonykodás is hasonló

– fogalmazott Bezos.

Az üzletember azt pontosan nem árulta el, hogy milyen projektre gondolt, így bejelentése több kérdést is felvetett. Annyi bizonyos, hogy miután az éghajlatváltozás elleni küzdelem igencsak közel áll hozzá, egy nagyobb összeget már korábban is fordított az élelmiszerrendszerek megőrzésére és átalakítására. Vagyonának és befolyásának nagyságából ítélve elmondható, hogy bármire fordítja majd pénzének egy részét, Bezos komoly hatással lehet a világra.

(CNN)

(Borítókép: Jeff Bezos és barátnője, Lauren Sánchez. Fotó: Getty Images)