Gyémánt, smaragd, zafír, rubin, arany és platina ékszerek sorakoznak abban a budapesti üzletben, amelynek neve egészen az orosz cári birodalomig nyúl vissza: a Fabergé idén szeptemberben nyitotta meg első hazai üzletét egy magyar óra- és ékszerkészítővel együttműködésben, kollekciójának értéke pedig nem kevesebb, mint 1,5 millió euró.

Európa leghíresebb aranyműves dinasztiája nem akármilyen helyen, hanem a megújult Párisi udvarban várja hazai, illetve a magyar fővárosba látogató külföldi ügyfeleit. A patinás üzletben nemcsak a nagy múltú Fabergé ékszerház nagyértékű drágaköves ékszerkollekciójának kiemelkedő darabjait csodálhatják meg a betévedők, hanem a hazai Tamás L’Orant ékszermárka egyedi karóráit is megismerhetik, mi több, megálmodhatják saját, kivételes darabjukat.

„Mindennél fontosabb számomra, hogy újjászülethessenek a kezem alatt azok az óra mesterművek, amelyeket a korunk felgyorsult fogyasztási társadalma méltatlanul mellőz. Úgy is fogalmazhatnék, hogy olyan értékmentés és értékteremtés szolgálatában állok, amelynek eredményeképpen új értelmet nyernek a 19-20.századi kézműves óragyártás remekei – mondta el Tamás Lóránt, aki a forgalomba kerülő karórákból minden esetben csak egyetlen és egyedi azonosító jellel ellátott példányt készít. A kézműves megmunkálással megalkotott műremekek „alapanyagát” minden esetben első osztályú, 80-120 éves mechanikus zsebórák szerkezetei adják, amelyhez Lóránt egyedileg tervezi és gyártja az aranytokokat. A minden részletében teljesen manufakturális munka eredményeként előálló alkotásokból évente összesen 6-8 darab készül és azok túlnyomó többségükben ázsiai műgyűjtők körében találnak gazdára.

„Nagyon örülünk, hogy a Tamas L’Orant képviseli a Fabergé márkát és azokat az értékeket, amelyekről a Fabergé ismert a világban. Nagyon sok hasonlóság van a márkák mögött álló két család között abban, ahogy a hagyományról és a múlt értékeinek átmentéséről gondolkodunk.

@velvet.hu

A Fabergé a világ egyik legrégebbi luxusmárkája, 1842-ben alapították. Mostanáig nem volt hazai képviseletük, de Tamás Lórántnak sikerült őket meggyózni. #velvet #faberge #tamaslorant

♬ Experience (Piano e Violin) - Pietro Scichilone

Azt gondolom, hogy az együttműködésünk egyszerre tisztelgés a múlt öröksége előtt ugyanakkor a folyamatos megújulás és fejlődés ünneplése is

– mondta Sarah Josephine Fabergé, a Fabergé Örökség Tanács alapító tagja, a Fabergé különleges projektek igazgatója. A történelmében egészen az 1800-as évekig, pontosabban az 1885 és 1917 között III. Sándor és II. Miklós orosz cárok megrendelésére készített Fabergé-tojásokig visszanyúló manufaktúra a budapesti üzletének szeptemberi megnyitójára Magyarországra hozta nagyértékű drágaköves ékszerkollekciójának kiemelkedő darabjait. Megalkotásuk során az ékszertervező dinasztia visszanyúlt a világhírűvé vált alkotásaik formavilágához: a századfordulós kor hangulata ihlette drágaköveket, a 18 karátos aranyat és platinát felhasználó kollekció ugyanúgy tovább viszi azt a generációk alatt felhalmozott szakmai tudást, precizitást és igényességet, ami a családi vállalkozást mindig is jellemezte és ami a világ ékszerműves szereplőinek legelismertebbjei közé emelte.

A lélegzetelállító smaragd és rubin köves kollekciók bemutatása mellett, olyan tételeket is a közönség tagjainak szemé elé tártak, mint egy több mint 11 karátos, természetes sárga színű gyémántgyűrű.

A nem mindennapi ékszer remekeket olyan ismert hölgyek nyakában, csuklóján, esetleg ujjain láthattuk, mint Balla Eszter, Dévényi Dalma, Eke Angéla, Gubik Ági, Jakab Juli és Kovalik Natasa. A hölgyeken nemcsak a Fabergé legkiemelkedőbb darabjait, de Tamás Lóránt egy-egy egyedi óráját, valamint saját tervezésű és készítésű gyémánt ékszereit is megcsodálhattuk, amelyek közül talán a legismertebb a rangos nemzetközi verseny kategória győztes Tahiti gyöngysor volt.

Mindig is szerettük volna ebben a régióban jobban bemutatni a Fabergé család gazdag történelmi hagyományait, és kényelmesebb hozzáférést biztosítani alkotásainkhoz a gyűjtők számára. Már az első találkozás óta tiszta volt számunkra, hogy a tulajdonos, Tamás Lóránt által felépített és képviselt családi márka, apa és fia példátlan együttműködése, valamint az ékszerek, órák, és a szerkezetek iránti szenvedélyük, tökéletesen ki fogják egészíteni a Fabergé alkotásokat. Vállakozásaink ugyanazokat az értékeket képviselik mind a család, az etika, a hagyomány, mind pedig a kézművesség terén – nyilatkozta Nico Clary, a Fabergé kereskedelmi igazgatója. Tamás Lóránt a Velvet kérdésére hozzátette: üzletének kínálata egyaránt szól külföldi és hazai ügyfeleknek.

„Úgy vélem, a magyar vásárlók egy része is elkötelezett az egyedi és minőségi ékszerek, illetve órák mellett, így a célcsoportot tekintve fele-fele arányban szólunk a hazai és a külföldi vásárlókhoz.

A jelen gazdasági helyzet is hisszük, hogy egy ékszer nemcsak remek ajándék, de kiváló befektetés is lehet.

A Fabergé-tojások

Az ékszerekkel kirakott és zománcozott, sokszor ajándékot rejtő húsvéti dísztojásokat Peter Carl Fabergé francia származású orosz ékszerész készítette 1885 és 1917 között III. Sándor és II. Miklós orosz cárok megrendelésére. Az 52 „cári” Fabergé-tojást az ékszerművészet abszolút legjobbjainak tekintik. A tojások közül hét darabnak a sorsa máig ismeretlen, míg Oroszországban összesen 30 darab fellelhető. Közülük 21-et a moszkvai Kreml Múzeum részét képező Fegyvertárban állítottak ki, 9 pedig Viktor Vekszelberg oligarcha kezében van. Négy tojás szintén magángyűjtők tulajdona, illetve a Virginiai Szépművészeti Múzeum, a New Orleans-i Művészeti Múzeum és néhány más múzeum rendelkezik még Fabergé-tojásokkal.

 Luxusékszerek és órák Budapesten

Baraka

Az 5. kerületi Párizsi utcában várja vevőit több luxus óra- és ékszermárka kollekcióival a Baraka Luxury Watch and Jewlellery. A húsz éves múlttal rendelkező ékszerház minden igényt kielégítő árukészlettel szolgál, az Unión kívülről érkező vásárlók a hatályos jogszabályok szerint ÁFA visszaigénylés lehetőségével vásárolhatnak a szalonban.

Breitling

A svájci Breitling luxus óramanufaktúra májusban nyitotta meg felújított boutique-ját Budapesten, az Andrássy úton. Az 1884-ben alapított Breitling a világ egyik vezető óragyártója, s a világon csupán 150 üzlettel rendelkezik. Kollekciói a légi, szárazföldi és tengeri tevékenységek köré épülnek. A márka modern-retró stílusa összetéveszthetetlen.

(Borítókép: Ékszert ajándékozó elegáns férfi. Illusztráció: Shutterstock)