A belvízi hajózásra 2014 előtt kiadott jogosítványok 2023. január elsejétől hatályukat vesztik.

Január elsejétől megszűnnek a régi, papíralapú hajós igazolványok, így a 2014. január 1. előtt kiállított belvízi, illetve a 2016. január 1. előtt nyomtatott tengeri kedvtelési célú kishajó-vezetői engedélyek érvényességüket vesztik.

A vizsgakozpont.hu tájékoztatása szerint a képesítő okmányok a következő év első napja után is külön vizsga nélkül lecserélhetők, kiváltásuk nélkül azonban súlyos bírságot kaphatnak a hajóvezetők a következő szezontól. A nemzetközi kedvtelésű igazolványokat a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont budapesti, siófoki, balatonfüredi, mohácsi, szegedi, miskolci és győri, míg a kizárólag tengeri kedvtelésűeket a budapesti, siófoki és mohácsi ügyfélszolgálatán igényelhetik meg a hajósok. 

via GIPHY

Az ügyintézéshez személyesen, a következőkkel együtt kell megjelenni:

  • személyazonosításra alkalmas okmány,
  • 3,5 x 4,5 cm-es színes igazolványkép,
  • eredeti orvosi alkalmassági igazolás,
  • az előző okmány.

Az eljárási díj 13 ezer forint. Fontos kiemelni, hogy a régi, papíralapú okmányok egészségügyi alkalmassági rovatai a továbbiakban nem hosszabbíthatóak meg, így az ügyintézésre érdemes új orvosi igazolást vinni. Az I. és II. osztályú tengeri kedvtelési célú okmány igényléséhez a tengerész-orvosi vizsgálatokra jogosult orvos igazolása szükséges.

Az ügyintézési időt csökkentheti, ha kitölti az ide kattintva elérhető adatlapot. Az ügyintézési helyszínek listája ezen a linken érhető el.

(Borítókép: Vitorlázó férfi. Illusztráció: Getty Images)