Allard J2
A nyitott sportautók, más néven a roadsterek világából szinte mindenki ismeri a 356-ös Porschét, a 250 MM-s Ferrarit, a Triumph Spitfire-t vagy a Mercedes 300 sl-t. Létezett azonban egy londoni központú gyártó, az Allard Motor Company. A céget az '50-es években Carroll Shelby autótervező és Zora Arkus-Duntov mérnök birtokolta, az ő idejükben hozták létre a J2 típusú sportkocsit.
A gyönyörű, gyors és egyben veszélyes autót 1950 és 1951 között gyártották két típusban: az egyikben egy laposfejű, 3,6 literes, a másikban pedig egy Mercury V8 4,4 literes motor kapott helyet. Kifejezetten az amerikai piacra gyártották, ahol a vevőket lenyűgözte egy ilyen masszív szerkezet egy aprócska brit klasszikus testébe rejtve. Noha abszurd tömeg-teljesítmény aránya és rendkívül keskeny tengelytávja miatt egy halálcsapda volt, 1950-ben így is megszerezte a harmadik helyet a Le Mans-i 24 órás autóversenyen.
Miután az Allard 1958-ban végleg beszüntette a kereskedést, így a különleges sportautóból mindössze 90 darab készült.
Shelby Cobra Daytona
Carroll Shelby minden idők egyik legtermékenyebb és legbefolyásosabb autótervezője volt. Mindenki hallott már kivételes Cobra autóiról, ám kevesen ismerik közülük a Cobra Daytona történetét. A különleges típust egyetlen okból találták fel, hogy kiüsse a Ferrarit. Célját be is végezte 1965-ben, amikor megnyerte a FIA World Sportscar nevű világbajnokságot. Hírneve sajnos nem tartott sokáig, mivel Shelby nem sokkal később bemutatta a híres GT40-et, amely négy éven keresztül folyamatosan verte a Ferrarit a Le Mans-i versenyeken.
Ebből kifolyólag mindössze hat Cobra Daytonát építettek, amelyek ma akár 4 millió dollárt, mai árfolyamon 1 milliárd 407 millió forintot is megérnek egy-egy gyűjtőnek.
Jaguar XJ220
A Jaguárt több kritika is éri, amikor olyan autókat dob a piacra, amelyek bár külsőre kifogástalannak tűnnek, tele vannak elektronikai és műszaki problémákkal. Az XJ220 ugyanakkor kivétel, sőt, talán az egyik legnépszerűbb kocsi, amelyet a Jaguar valaha is értékesített, még ha az eladásai szörnyűek is voltak.
Az XJ220-et koncepcióterve szerint egy hatalmas, 6,2 literes V12-es motor hajtotta volna 500 lóerős teljesítménnyel, összkerékhajtással. A terv olyannyira nagyszerű volt, hogy több mint 1500-an fizettek rá előleget. Amikor azonban piacra dobták az autót, az valójában egy ikerturbós RWD V6-os motorral jött ki, ára pedig 350 ezerről 460 ezer angol fontra ugrott, ami mai árfolyamon 197 millió forintnak felel meg.
A Jaguar vásárlói olyannyira kiakadtak, hogy többen perrel fenyegetőztek.
Az autó kora leggyorsabb sorozatgyártású járgánya volt, ám hihetetlen teljesítménye és elképesztő, több mint 321 km/órás végsebessége ellenére soha nem kapta meg a megérdemelt figyelmet, mígnem híre a múltba veszett.
Cizeta-Moroder V16T
A rendkívül rövid életű Cizeta-Moroder nevű cégnek, amely 1991 és 1995 között létezett, mindössze egyetlen autója volt, a V16T – vagy ahogy emlegették, az olasz autók DeLorean-je.
A cég Claudio Zampolli autómérnök és Giorgio Moroder zeneszerző közös vállalkozása volt. A V16T-t a híres Lamborghini tervező, Marcello Gandini tervezte, aki tulajdonképpen egy Lamborghini Diablo elutasított dizájnkoncepcióját használta fel abból az időből, amikor még annál a cégnél dolgozott – ennek okán a verda mutatott némi hasonlóságot a Diablóval.
Eltekintve gyönyörű külsejétől, az autó egy valóságos erőmű volt: két V8-as motor párosításával egy 550 lóerős, kvázi V16-os motor kapott benne helyet, valamint egy ötfokozatú kézi sebességváltó. Nem véletlenül hitték a Diablo méltó ellenfelének.
Bukását nemcsak az okozta, hogy árban duplája volt egy Diablo értékének – anélkül, hogy sokkal többet kínált volna annál –, hanem mert az emberek többsége egy Lamborghini koppintásnak tartották, pedig valójában figyelemre méltó autó volt.
+ 1: Chevrolet Corvair Yenko Stinger
Tegyük hozzá bármelyik járműhöz, hogy „Yenko”, és az értéke exponenciálisan megugrik az autógyűjtők szemében – kivéve, ha egy Chevrolet Corvair Yenko Stingerről beszélünk. Visszás stílusuk és veszélyességük miatt szinte mindenki utálta ezeket az autókat, függetlenül attól, hogy egy időben Don Yenko versenypilóta alá dolgoztak. A hátul elhelyezett motor rendkívül instabillá tette a járművet, miközben a kormányoszlopról az a hír járta, hogy egy ütközésben képes felnyársalni a vezetőt. A fűtés beindításakor sokszor füst ömlött az utastérbe, és nem egyszer nagy mennyiségű metrikus olaj szivárgott az autóból.
Hogy mi teszi mégis vagánnyá? A nyers őszinteség. Ha nem is becsülték nagyra, minden gyűjtő és autórajongó tiszteletben tartotta a Don Yenko „elb***ott” klasszikusáról folytatott párbeszédet.
A Corvair Yenko Stingers erős léghűtéses V6-osokkal érkezett, amelyek teljesítménye 160 lóerőtől egészen 240 lóerőig terjedt attól függően, hogy I., II., III. vagy IV. fokozatú fejlesztést szeretett volna a megrendelő. Az alap teljesítmény mindössze 140 lóerő volt. A járműben emelt kompressziós dugattyú, módosított alváz merevebb hátsó rugóval és néhány markáns Monroe kettős hatású lengéscsillapító kapott még helyet néhány továbbfejlesztett aprósággal.
A Corvair Yenko Stingerből '66 és '69 között 115 darab készült és valamilyen csoda folytán egy nemzeti címet is elnyert.
(Borítókép: . Fotó: )