A világ második legjobban kereső focistája beszerezte ötödik, egyben legértékesebb verdáját, egy 527 ezer eurós, mai árfolyamon 199 millió forintos Ferrarit.

A Paris Saint-Germain nevű francia labdarúgócsapat játékosa, Kylian Mbappé a legdrágább, illetve a második legjobban kereső focista a világon, éves fizetése 110 millió dollár, vagyis 39 milliárd 221 millió forint. Akárcsak a ranglistán előtte álló Cristiano Ronaldo esetében, Mbappé is a különleges autók szerelmese, így több luxusverdával is büszkélkedhet.

Gyűjteményét nemrég egy 527 ezer euró (199 millió forint) értékű, 720 lóerős Ferrari 488 Pistával bővítette.

Bár a Ferrari mellett hivatalosan négy másik autója is van, közöttük egy 21 millió forintos Volkswagen Tiguan, egy 30 milliós Volkswagen Multi Van, egy 45 milliós Volkswagen Touareg és egy 51 millió forint értékű Mercedes-Benz V-osztály, illetve a pletykák szerint rendelkezik még egy Mercedes-Benz GLE Coupéval, egy Audi A6-al, egy BMW-vel és egy Range Roverrel is, egyiket sem vezetheti.

„A korán jött híresség egyik hátránya, hogy kimaradtak olyan dolgok az életemből, amelyek mások számára természetesek. Ilyen például az is, hogy nincs jogosítványom”

– nyilatkozta korábban a világbajnok támadó.

(The Sportslite, Player)

(Borítókép: Kylian Mbappé. Fotó: Getty Images)