Részesedésének köszönhetően egy igen nagy összeg ütötte a színész markát.

Ryan Reynolds még 2019-ben vásárolt kisebbségi részesedést a Mint Mobile nevű vállalatban. A cég 2016-ban azzal a céllal jött létre, hogy megfizethető, de prémium kategóriás vezeték nélküli szolgáltatást nyújtson közvetlenül a fogyasztóknak.

A hírességek általában olyan csúcskategóriás termékekbe fektetnek, mint a bőrápoló márkák vagy a prémium minőségű gingyártók

– mondta Reynolds, amikor tulajdonrészt vásárolt a cégben, amelyet szerdai bejelentése szerint most a T-mobile vásárol fel. A vállalat azt reméli, hogy az üzlettel fellendítheti saját előre fizetett szolgáltatásait is.

Sosem álmodtam arról, hogy egy mobilszolgáltató tulajdonosa leszek, ahogyan arról sem, hogy ezt majd megveszi a T-Mobile.

Az élet furcsa, én pedig hihetetlenül büszke és hálás vagyok” –írta szerdán a Twitteren Reynolds, aki továbbra is részt vesz a vállalat kreatív működésében, mint szóvivő és a Mint nagykövete.

( Forrás)

(Borítókép: Ryan Reynolds. Fotó: Getty Images)