Claude Lorrain műve mellett elkelt többek között egy Salvador Dalí-alkotás is a BÁV Aukciósház 17. Grafikai árverésén.

Megdöntötte a legmagasabb grafikai aukciós szorzó rekordját az a Claude Lorrain-grafika, amely  tizenegyszeres áron kelt el az idén 250 éves BÁV Aukciósház 17. Grafikai áverésén március 22-én.

A francia barokk tájképfestő Táj pásztorokkal című, 18. századi akvarelljének kikiáltási ára 120 ezer forint volt, végül kemény licitharcot követően, jutalékokkal együtt 1 millió 750 ezer forintért kelt el.

Az akvarell különlegességéhez hozzátartozik, hogy egykor a Csontváry-hagyaték megmentőjeként is ismert Gerlóczy Gedeon építész gyűjteményének a része volt. Akárcsak David Cox 19. századi angol tájképfestő Tengerpart bárkával című grafikája, amelyre szintén nagy volt az érdeklődés: 160 ezer forintról indult és jutalékkal együtt 1 millió 375 ezer forintért talált gazdára.

Népszerűek voltak még a klasszikus, figurális rézkarcok, köztük Maurer Dóra, Kmetty János, Kondor Béla, Szabó Vladimír, Rékassy Csaba, Gross Arnold, Patkó Károly és Keserü Ilona munkái. Mindezen kívül Kernstok Károly Férfi akt című képe is szépen szerepelt, a mű nyolcszoros áron kelt el. A szorzók szinte mindegyik, a cikkünkben külön nem említett tételek esetében is a kikiáltási árak többszörösei voltak, ami kiválóan illusztrálja a műfajban rejlő, sok szempontból még kiaknázatlan lehetőségeket.

Az aukción egy Salvador Dalí-alkotás is kalapács alá került. A 20. századi katalán-spanyol festőművész Unikornis című képe egy szorított licitharcot követően 350 ezer forintért kelt el.

A grafikai művek meglepően magas népszerűsége mellett az árverés egyik legérdekesebb tapasztalata az online jelenlét erősödése volt. Bár a tételekre személyesen, telefonon és előre leadott vételi megbízással is lehetett licitálni, az alkotások közel felére elektronikus úton érkeztek az ajánlatok

(Borítókép: Árverés. Illusztráció: Getty Images)