Pert indított az Egyesült Királyság ellen Szergej Naumenko orosz oligarcha, akinek állítása szerint jogtalanul foglalták le Phi nevű luxusjachtját. A milliárdos tudomása szerint ő nem szerepelt egyetlen szankciós listán sem.

Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta számos nyugati nagyvállalat elhagyta Oroszországot, a különböző szankciók pedig a nyugaton tartózkodó, dúsgazdag orosz oligarchákat sem kímélik. Nagy értékű vagyontárgyaikat sorra lefoglalják, ők pedig igyekeznek menteni a menthetőt. Alekszej Mordasov, Oroszország harmadik leggazdagabb embere, egyben Vlagyimir Putyin közeli szövetségese például lekapcsolt jeladóval rejtőzködött a hatóságok elől Nord nevű jachtjával, amely június végén tűnt fel újra a radaron – akkor már Oroszországban. Mindennek ellenére a milliárdos üzletember sem úszta meg a szankciókat. Bár a Nord megmenekült, Mordasov egy másik hajóját, a Lady M-met sikeresen lefoglalták korábban, ahogy azt tavaly tavasszal Szergej Naumenko Phi nevű luxusjachtjával is tették. 

Az ingatlanfejlesztéssel és élelmiszer-importtal foglalkozó orosz oligarcha mintegy 60 méter hosszú hajóját két, egyenként csaknem 1500 lóerős motor hajtja, 22 csomós, azaz 41 km/órás sebességre képes. Fedélzetén tizenkét vendégnek, valamint a kapitányt is beleértve tizenegy fős legénységnek van hely.

A jacht 2021-ben készült el, értéke 50 millió dollár, nagyjából 17 milliárd forint.

Bár a Phít 2022 márciusában foglalták le, az ügy újra napvilágra került, az üzletember ugyanis pert indított az Egyesült Királyság ellen. Szergej Naumenko szerint esetében csak azért jártak el a hatóságok, hogy erőt demonstráljanak, jogalapjuk azonban nem volt rá, ugyanis ő semmilyen szankciós listán nem szerepel. Ügyvédje a bírósági beadványban úgy fogalmazott, hogy az egyénekkel szemben történő, aránytalan intézkedéseket nem törvényesítheti, hogy az angol hatóságok a határozottság általános képét akarják kifelé mutatni.

A szigetországot képviselő egyik jogász ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy a Putyin-rezsim természetét ismerve Naumenko aligha tett volna szert ekkora vagyonra, illetve tarthatta volna meg azt, ha nem mutat kellő mértékű lojalitást a rendszer oldalán. Ezáltal ő is részesülhetett annak minden előnyéből. Az üzletember szilárdan kitart amellett, hogy semmiféle kapcsolata nincs Vlagyimir Putyinnal, és a politikát is mindig messziről kerülte. Most azt akarja elérni, hogy újra szabadon használhassa a hajóját.

Az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió szankcióinak hatására a hatóságok mostanra több mint tíz luxusjachtot koboztak el orosz oligarcháktól, összesen nagyjából kétmilliárd dollár, átszámítva 665 milliárd forint értékben.

(InStyleMen)

(Borítókép: Phi szuperjacht. Fotó: Northfoto)