A londoni étterem arra hivatkozik, hogy a Brexit miatt kevesebb a munkaerő, ezért van szükség az árak drasztikus megváltoztatására.

Alex Dilling, a két Michelin-csillagos Hotel Café Royalban tulajdonosa úgy döntött, hogy augusztustól megemeli a kóstolómenük árát. Jelenleg egy ötfogásos kóstolómenü 125 fontba, azaz 55 ezer forintba kerül személyenként, míg hét fogásért 175 fontot, azaz 77 ezer forintot kell fizetni. 

Augusztus 17-től az étterem 11 százalékkal emeli az árakat, így az öt fogás 165 fontra, a hét fogás pedig 195 fontra emelkedik –kb. 72 500 forintra és 86 ezer forintra – írja az Independent.

A londoni étterem azonban augusztustól „minimumköltséget" is bevezet, ami miatt az egyedül étkező vendégeknek lényegében dupla árat kell majd fizetniük az ételért.

Az, aki egyedül látogatná meg az éttermet, annak legalább 330 fontot, azaz nagyjából 140 ezer forintot kell költenie, ami pont két öt fogásból álló kóstoló menü ára.

Az étterem az árak emelkedését a Brexit miatti munkaerőhiánnyal és a magas beszállítói költségekkel magyarázta. Az étterem azonban hozzátette, hogy fenntartanak majd minimális költés nélküli asztalokat is az egyedül érkezők számára, azonban azokat a kívánt foglalási idő előtt 24-48 órával le kell foglalni.

Amióta az étterem bejelentette a hírt, azóta számtalan kritika érte őket:

Klasszikus példája annak, hogy a vendéget teszik a problémává, ahelyett, hogy megoldást találnának.

Mi lenne, ha átkonfigurálnád az éttermedet, hogy alkalmazkodjon a szóló vendégekhez is, és maximalizáld a bevételt? Ez a vendéglátás ellentéte” – írta egy éttermi marketing területén dolgozó szakember.

Victoria Sheppard, a Hotel Café Royal ügyvezetője szerint mióta az étterem megkapta két Michelin-csillagot drámaian megnőtt az egyedül étkezők száma, és bár mindent megtesznek, hogy őket is befogadják, „tekintettel kell lenniük az étterem működési költségeire is”.

(Independent)

(Borítókép: Éttermi vacsora. Fotó: Getty Images)