Friss felmérés eredményei alapján állapították meg elemzők, hogy a magyaroknak mekkora fizetésre van szükségük ahhoz, hogy gondtalanul megélhessenek.

Az Egyensúly Intézet szeptemberben végzett közvélemény-kutatást arról, hogy mekkora fizetés mellett éreznék azt a magyarok, hogy biztonságban vannak és gondtalanul élhetnek. Az eredmények szerint a szűkös megélhetéshez havi nettó 250 ezer forintra, az átlagos életvitelhez havi nettó 400 ezer forintra,

a gondtalan élethez pedig nettó 600 ezer forintra van szükség.

„Na most az nem azt jelenti a felmérésben, hogy semmi gondja nincsen, hogy dőzsöl, hanem ha beüt egy kellemetlen dolog, egy gázszámla, ami nagyobb, mint a szokásos, vagy megbírságolják gyorshajtásért, vagy elveszti a pénztárcáját, akkor nem tör ki hatalmas baj” – magyarázta Bod Péter Ákos közgazdász az ATV Híradójának. 

Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint a legszegényebbek megélhetése az utóbbi időben egyre nehezebb. Akik pedig korábban a középosztályhoz tartoztak, elkezdtek lecsúszni, ugyanis gyorsan fogynak a megtakarításaik. A felmérésben részt vevők négy százalékának például jövedelme sincs, 46 százalékuknak pedig nettó 250 ezer forint alatt van a havi fizetése. Összesen 37 százalék mondta azt, hogy nettó 250 ezer feletti, de nettó 400 ezer forint alatti összeget keres.

(Borítókép: Készpénz átadása. Illusztráció: Getty Images)