Az 1990-es Formula-1 szezon Alain Prost és Ayrton Senna párharcáról szólt, aminek végén a brazil pilóta lett a világbajnok. Azonban az idényben a Magyar Nagydíjon megtréfálta a két nagyágyút a szezon végén hatodik helyen záró Thierry Boutsen, aki Ayrton Sennát maga mögé utasítva elsőként haladt át a célvonalon hazánkban, így megszerezte egyetlen futamgyőzelmét az évben.
A belga pilóta egy Williams-Renault FW13B-t vezetett, amit most eladásra kínál egy magángyűjtő a brit székhelyű Collecting Cars nevű cégen keresztül.
Az elképesztő jármű előreláthatólag több mint 3 millió fontért, azaz nagyjából 1,3 milliárd forintért fog elkelni az aukción. Az autó átesett egy alapos renováláson, amit a Williams Heritage végzett el, így minden olyan állapotban van az autón, mint új korában.
Thierry Boutsen nem csak Magyarországon ért el sikereket a járműben: Nagy-Britanniában a második helyen ért be, amíg Monacóban és Spanyolországban negyedik lett.
„Ennek a korszaknak az ikonikus autói ma már joggal számítanak műalkotásnak, sokuk a versenyzők és más szenvedélyes rajongók falait és gyűjteményeit díszíti világszerte, a sport egyik aranykorának nosztalgikus ünnepléseként.
Ez az autó ráadásul még kivételesebb, mivel teljesen működőképes állapotban van
– írta a Williams-Renault FW13B-ről a Collecting Cars.
(Borítókép: Williams-Renault FW13B. Fotó: NorthFoto)