Nem mindennapi hóbortra költötte a pénzét tavaly egy japán milliárdos: a Magarigawa Club vezérigazgatója nem kevesebb, mint 160 millió fontot, mai árfolyamon több mint 73 milliárd forintot szánt egy privát versenypálya, amelyet egy hegyoldalba építtetett.

A családjának, feleségének és két lányának keresett egy kalandos kikapcsolódási helyszínt, pontosabban egy autós versenypályát a japán Magarigawa Club milliárdos vezérigazgatója, ám mivel nem gondolta, hogy talál egy erre alkalmas helyet, így gondolt egyet és megépíttette a sajátját a Chiba prefektúra hegyeiben, nagyjából egy órányira Tokiótól.

A grandiózus, csak tagok számára elérhető 3 és fél kilométer hosszú versenypálya nem kevesebb, mint 160 millió fontból, mai árfolyamon 73 milliárd 708 millió forintból épült fel, 22 kanyarral és 800 méter egyenes szakasszal.

A létesítményt Hermann Tilke, Formula-1-es pályatervező tervezte és már a Top Gear (Csúcsmodellek) című műsor házigazdája, Tom Brown is kipróbálta egy 2010-es Porsche 911 GT3 RS-sel. A magánterületre épült pálya mintegy 20 százaléka emelkedő, 16 százaléka pedig lejtő, a háttérben pedig egy klimatizált, fedett boxutca található, ahol szerelők állnak készenlétben minden olyan tag számára, aki kedvet érez egy kis autózásra. A klubban egy végtelenített medence, étkezési lehetőség, edzőterem és egy karaoke-szoba is van, a területről a Fudzsira és a Tokiói-öbölre nyílik kilátás.

(Borítókép: Versenypálya. Illusztráció: Getty Images)