Árverésre bocsájtják azt a Fiat 500L típusú autót, amelyet maga Ferenc pápa használt New York-i látogatása. A különleges értékkel bíró Fiat természetesen igencsak borsos áron kelhet el.

Egy átlagos, használt Fiat 500L körülbelül hárommillió forintos átlagáron kelhet el a különböző használtautó kereskedésekben. A Ferenc pápa által igénybe vett jármű árát ennél jóval magasabbra taksálják.

Természetesen minden autó különleges, amivel bármelyik pápa közlekedik. Ez a helyzet áll fenn azon mélyfekete Fiat 500L esetében is, amelyet Ferenc pápa használt a 2015-ös New York-i látogatásakor. A pápa nem ült sokáig az olasz autóban, ugyanis hamar átült egy nyitott Jeepbe, ahonnan jobban látták őt a hívek. 

Ez a rövidke idő is elég volt azonban ahhoz, hogy az RM Sotheby árverési cég mintegy 100 000 dollárt, azaz átszámítva körülbelül 35 millió forintot várjon a nem túl különleges kinézetű, de annál érdekesebb történetű Fiat 500L-ért.

Kiemelik, hogy az autót nem csak az ikonikus New York-i látogatáson, hanem 2016-ban is használtak egy Szent Patrik napi parádén a pápa fuvarozására.

Az autót ezután a New York-i érsekség adományozta el, hogy így támogassák a katolikus jótékonysági, oktatási és segélyszolgálatokat. Az autó kilométerórája mindössze 1244-et mutat és minden bizonnyal ez a világ legszebben befotózott Fiat 500L-je, ami egyébként Lounge felszerelgésű, 6,5-colos infotainment rendszerrel, motorterében pedig egy 1,4-literes, 160 lovas, négyhengeres motor dorombol.

(autoszektor)

(Borítókép: Ferenc pápa a New York-i látogatásán integet a Fiat500L típusú autójából. Fotó: Pool/Getty)