Steve Jobs életében a világ leggazdagabb emberei közé tartozott. 2011-ben, a rákkal való több éves küzdelem után vesztette életét. Bár még csak 56 éves volt, az életéből mindenki inspirációt meríthet.

Steve Jobs hosszú utat járt be a sikerig. Bár a kezdetben elviselhetetlen természete és a személyes higiéniával kapcsolatos laza felfogása sokáig megnehezítette a vele való közös munkát, éles eszével és rátermettségével sikerre vitte az Apple-t, amelynek 1976-ban társalapítója volt, és amely mára a világ legnépszerűbb márkái közé tartozik.

Hogy mi volt Jobs sikerének a titka, sokan próbálták már megfejteni. Az egyik ilyen titkot az Apple ipari formatervezésért felelős korábbi vezető alelnöke és formatervezési vezetője, Jony Ive árulta el. Bevallása szerint Jobs mindennap feltett neki egy kérdést, miszerint „hányszor mondott egy nap nemet”. Az egykori elnök-vezérigazgató úgy vélte, hogy a nemet mondás „fókuszt teremt”, ez a hozzáállás pedig a kor más sikeres embereinek gondolkodását is követte.

„A különbség a sikeres emberek és az igazán sikeres emberek között az, hogy az igazán sikeres emberek szinte mindenre nemet mondanak” – fogalmazott erről egyszer Warren Buffett amerikai befektető. Jobs maga úgy gondolta, hogy a nemet mondás lehetővé teszi, hogy komoly és produktív legyen, és mindenekelőtt növelje a teljesítményt. Az az elképzelés, hogy sok mindent meg lehet csinálni anélkül, hogy a legfontosabb feladatokat elvégeznénk, aggasztotta őt, mivel úgy vélte, hogy amit elkezdünk, azt minden más előtt be kell fejeznünk.

Steve Jobs a legjobb szakemberek felbérlésével biztosította, hogy a termékei is a legjobbak legyenek az iparágban. Az interjúk során minden alkalommal elvitte a jelölteket egy-egy sörre, hogy enyhítse a nyomást és lazább, nyitottabb beszélgetést tudjon folytatni velük. Ezeken az alkalmakon különféle, a munkakörtől független dolgokat is kérdezett, például hogy mit csinált a másik tavaly nyáron, vagy hogy mikor ért el utoljára valamit. Bár nem voltak helyes vagy helytelen válaszok, Jobs így jobban megértette a jelölteket és a gondolkodásmódjukat.

„Rájöttem, hogyha elég A-listás játékost hozol össze, és ehhez végigcsinálod azt a hihetetlen munkát, hogy megtaláld őket, akkor nagyon szeretnek együtt dolgozni egymással, mert korábban még soha nem volt rá lehetőségük” – nyilatkozta egyszer a néhai Steve Jobs.

Az Apple egykori fejét 2003-ban hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták, végül 2011-ben, a tumor okozta légzésleállásban halt meg. Tizenegy évvel később, 2022-ben posztumusz megkapta az Elnöki Szabadság Érdemérmet.

( LADBible )

( Borítókép: Steve Jobs. Fotó: Getty Images)