Ugyan még az év felénél sem járunk, azonban már kiderült, hogy melyik sztár lett 2025 leggazdagabb színésze. A tavalyi listához képest pedig trónfosztást történt, ugyanis új aranyérmes lett, aki ráadásul már nemcsak milliomos, hanem egyenesen milliárdos.

A tavalyi évben a lista élén Dwayne Johnson landolt, őt azonban ezúttal egy olyan híresség utasított maga mögé a második helyen, aki már fél évtizede nem szerepelt filmben, de a hírek szerint még ígyis 1,1 milliárd dolláros vagyona van. Az Esquire által összeállított listán még olyan meganevek is szerepelnek, mint Tom Cruise és George Clooney, vagy a bollywoodi nagyágyú Shah Rukh Khan.

Fontos kiemelni, hogy a listán szereplő filmsztároknak nemcsak a filmekben való szereplésekért kapott vagyonát számolták, hanem a mellékes jövedelmeiket. Így alakulhatott úgy, hogy

idén az első helyre Arnold Schwarzenegger került.

A Forbes egyébként tavaly számolt be róla, hogy a Terminátor sztárja milliárdos státuszba emelkedéséről. Korábban már több dologban is kipróbálta magát, ugyanis többek között volt Kalifornia kormányzója is, ekkor a filmek világa háttérbe szorult. Miután távozott a hivatalából újra több forgatókönyv a kezébe került, azonban utolsó szerepe mégis 2019-ben volt. Akkor a Terminátor: Sötét végzet című produkcióban játszotta a főszerepet.

A rajongók hamarosan újabb filmekben találkozhatnak vele, ugyanis állítólag a Kung Fury 2. főszereplője lesz, ugyan ennek a megjelenése nagyon sokat csúszott már, míg idén karácsonykor a Mikulás szerepében fog feltűnni a mozikban.

Óriási ingatlanbirodalom

Ma már szinte észre sem lehet venni, de a színész eleinte osztrák akcentusa miatt nehezen kapott szerepeket, amikor 1968-ban kiköltözött az Egyesült Államokba. Később azonban körülbelül 500 millió dollárt zsebelt be a filmjeiből, és ez némiképp annak köszönhető, hogy nagyon jó üzleteket kötött. Például amikor az Ikrek című filmben szerepelt, beleegyezett, hogy lemond a fizetéséről, helyette azonban a bruttó bevétel közel 20 százalékát kapta meg. Így végül sokkal több pénzt tudott zsebre rakni, mint azt egy előre megbeszélt fizetéssel kapott volna.

Úgy tűnik azonban, hogy pénzügyei a filmvászon nélkül is jól alakulnak, hiszen állítólag vagyonának nagy része abból származik, hogy színészi pályafutása kezdete óta ingatlanokba fektette be a bevételeit. 

A hírek szerint Arnold Schwarzenegger ma már egy hatalmas ingatlanbirodalom tulajdonosa, valamint öt százalékos részesedéssel rendelkezik a világ egyik legnagyobb befektetési cégében.

De Schwarzenegger emellett rengeteget kaszált a Super Bowl reklámokból, valamint az olyan befektetéseiből is, mint például a Starbucks és a Google Series A.

(LadBible)