A Telegram azonnali üzenetküldő alkalmazás alapítója, Pavel Durov ugyan még csak 39 éves, azonban úgy döntött, hogy már most megírja a végrendletét. Úgy döntött, hogy az általa nemzett több mint 100 gyermeke osztozni fog a 13,9 milliárd dolláros vagyonán.
Ők mind az én gyermekeim, és mindannyian ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek majd! Nem akarom, hogy halálom után szétszakítsák egymást
– mondta Durov úr a Le Point francia politikai magazinnak. Állítása szerint három különböző partnertől hat gyermek hivatalos apukája, azonban mivel 15 évvel ezelőtt elkezdett spermát adományozni egy klinikán, már 12 országban több mint 100 gyermek fogant. Az önmagát száműző orosz technológiai mágnás azt is elmondta a lapnak, hogy gyermekei 30 évig nem jutnak hozzá az örökségükhöz.
„Azt akarom, hogy normális emberekként éljenek, hogy egyedül építsék fel magukat, hogy megtanuljanak bízni magukban, hogy képesek legyenek alkotni, ne függjenek egy bankszámlától” – mondta.
Azt is hozzátette, hogy azért írt most végrendeletet, mert a munkája „kockázatokkal jár - a szabadságjogok védelme sok ellenséget szerez, többek között az erős államokon belül is”. Alkalmazásának, a Telegramnak, amely a magánélet védelméről és a titkosított üzenetküldésről ismert, több mint egymilliárd havi aktív felhasználója van.
Tagadja az ellene felhozott vádakat
Pavel Durov az interjúban kitért a Franciaországban ellene felhozott büntetőjogi vádakra is, ahol tavaly letartóztatták, miután azzal vádolták, hogy nem moderálta megfelelően az alkalmazást a bűnözés csökkentése érdekében. Tagadta, hogy nem működött együtt a bűnüldöző szervekkel a kábítószer-kereskedelem, a gyermekek szexuális zaklatásával kapcsolatos tartalmak és a csalás miatt. A vádakat "teljesen abszurdnak" nevezte.
Attól, hogy bűnözők használják az üzenetküldő szolgáltatásunkat sok más mellett, még nem lesznek bűnözők azok, akik működtetik
- tette hozzá. Az orosz származású Pavel Durov jelenleg Dubaiban él, ahol a Telegram székhelye található. Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek kettős állampolgárságával rendelkezik.
(BBC)
(Borítókép: Pavel Durov. Fotó: Getty Images)