Az 56 éves énekesnő azért volt hivatalos az MTV Video Music Awardsra, mivel idén ő kapta meg a díjátadó legrangosabb kitüntetését, a Video Vanguard Awardot. Ennek alkalmából pedig Mariah Carey a színpadra is lépett, hiába hagyta ki előtt a vörös szőnyeges vonulást.
Először egy pezsgőszínű fürdőköpenyben lépett a színpadra, azonban miután levette magáról a ruha darabot, felfedte a nagyközönségnek eszméletlen módon csillogó bodyját és csizmáját.
Azonban a szettje sztárjai mégis inkább az ékszerei voltak: az ötszörös Grammy-díjas énekesnő egy 204,38 karátos Rosée Éternelle gyémánt nyakláncot és hozzá illő, 10 millió dollár értékű Levuma fülbevalókat viselt (több 3 milliárd forint), amelyeket egy 72,15 karátos Etho Maria karkötővel egészített ki.
Megtisztelő kitüntetés
A Video Vanguard Awardot korábban olyan előadók vehették már át az MTV VMA-n, mint például Shakira, Beyoncé, Madonna, Janet Jackson, Jennifer Lopez vagy Rihanna. Nem véletlen, hogy Mariah Carey óriási megtiszteltetésként élte meg az elismerést.
Csak egy kérdésem van: mi a fenére vártál?
– viccelődött, miközben átvette a vágyott díjat, amelyet Ariana Grande adott át neki.
(PageSix)
(Borítókép: Mariah Carey. Fotó: Getty Images)