Egészen elképesztő, de eladásra kínálják Károly király egy hajtincsét, amit még az 1960-as években vágtak le róla. Károlyt akkoriban a királyi fodrász, George Crisp nyírta meg, a tincs pedig most 8000 fontért, azaz kb 3,5 millió forintért eladó.
Különös ereklye
A különös ereklyét a Paul Fraser Collectibles árulja (a világ legnagyobb magángyűjtője), a honlapjukon pedig egyedülálló relikviaként hivatkozna a tincsre, valamint hozzáteszik, ennél intimebb Károly király emléktárgy nem létezik. A cég tulajdonosa, Paul Fraser elmondta, a tincset egy árverésen vásároltak még 2017-ben, tudomásuk szerint pedig soha korábban nem kínáltak eladásra hiteles Károly-hajat, még egyetlen szálat sem.
A vállalkozás amúgy híres arról, hogy történelmi és hírességekhez köthető hajtincseket árul, ők maguk „a világ legnagyobb celeb- és történelmi hajforgalmazójaként” emlegetik magukat. Fraser szerint a „legdurvább” tételük egyébként I. Károly király szakállszőre volt, amelyet még a holttest 1813-as exhumálása után vágtak le, az az ereklye 15 ezer fontért, azaz kb. 6,5 millióért kelt el. Kérdésre, hogy kik vesznek ilyen dolgokat, Fraser két típust említett:
- a rajongókat, akik imádnak egy bizonyos sztárt (például Paul McCartney, Daniel Radcliffe, Justin Bieber), és valamilyen személyes, „fizikai” kapcsolatra vágynak,
- és történelem-mániás gyűjtőket, akiket lenyűgöz a gondolat, hogy birtokolhatnak egy darabot olyan alakokból, akiket eddig csak könyvekben láttak, legyen szó George Washingtonról, Napóleonról, Dickensről vagy akár Neil Armstrongról.
Nemcsak a hajtincs
A most árult Károly király-gyűjtemény egyébként nemcsak a hajtincsből áll. A csomag része egy kézzel írt karácsonyi üdvözlőkártya is, amit a fiatal Károly írt George Crispnek, valószínűleg valamikor a '60-as évek elején-közepén. A cég szerint az ifjú herceg aláírása „szép, jól olvasható”, és feltűnően különbözik attól, ahogyan felnőttként szokott aláírni. Emellett megvásárolhatók Crisp ollói és fésűje is, bár a vállalat azt nem tudja 100 százalékosan igazoln, hogy ezekkel vágták le Károly haját, de a kereskedő szerint az szinte biztos, hogy használatban voltak a királyi fodrásznál.
A fentebb említett 8 ezer fontos áron ez az egész gyűjtemény, tehát a hajtincs, kártya, olló és fésű együtt vásárolható meg.
Crisp és a királyi család
George Crisp karrierje amúgy már jóval korábban összefonódott a királyi családdal: először VI. György haját és szakállát nyírta, majd a király halála után II. Erzsébet királynő is megtartotta őt a személyzetben. Az 1960-as években rendszeresen átsétált munkahelyéről, a híres mayfair-i Trumper’s borbélyszalonból a Buckingham-palotába, hogy a fiatal Károly herceg sötét fürtjeit igazítsa, akkor valószínűleg még senki nem gondolta, hogy egyszer valaki majd ennyi pénzt fizet egy levágott tincsért.
(Mirror)
(Borítókép: Northfoto)