A 63 éves Alessandra Mussolini 15 másik versenyzőt maga mögé utasítva nyerte el kedden este a valóságshow főnyereményét.

Benito Mussolini olasz diktátor unokája hat számjegyű összeget nyert a Celebrity Big Brother olasz változatának megnyerésével.

Mindent a lehető legteljesebben élveztem, pontosan úgy, ahogy vagyok. Semmit sem bánok

– nyilatkozta győzelme után Alessandra Mussolini, akinek így 116 ezer dolláros (nagyjából 36 millió forintos) fődíj ütötte a markát.

Alessandra Mussolini az egykori olasz vezető legfiatalabb gyermekének, Romano Mussolininak a lánya, aki korábban az Európai Parlamentben is volt képviselő. Pályafutása során az olasz politikai spektrum hat különböző pártjához is kötődött, számos botrány középpontjába került. A korábbi modellből lett politikusnak sikerült megnyernie a nézők szimpátiáját családja múltja ellenére is. Az olasz média „parancsoló, ellenállhatatlan és erős akaratú” személyiségként méltatta.

Családja le akarta beszélni a szereplésről

Annak ellenére vállalta a szereplést a műsorban, hogy a hozzá közel állók le akarták beszélni róla.

„Mindenki azt mondta, ne menjek a Big Brotherbe szerepelni. De valahányszor azt mondják nekem, hogy ‘ne csináld, ne csináld, ne csináld’, azonnal arra gondolok: ‘na, akkor most megcsinálom’” – árulta el a valóságshow nyertese.

Ez volt a sikerének a titka

Saját bevallása szerint egy kifejezetten építő élmény volt a világtól elzárva élni több hétig. 

„Hirtelen mobiltelefon nélkül találod magad, és végre van időd elgondolkodni, mélyen beszélgetni másokkal, és ez segít újra felfedezni olyan belső igazságokat, amelyek még a saját családodon belül sem kerülnek felszínre” – fogalmazott a győzelme után adott interjújában. A sikerének a kulcsának azt tartja, hogy egészen egyszerűen csak önmagát adta a műsorban. 

Az emberek nem így ismertek engem: csak ott láthatták a mindennapi életemet…

Egy buborékban élünk, gyakran anélkül, hogy tudnánk, mi kerül adásba” – árulta el.

(New York Post)

(Borítókép: Alessandra Mussolini. Fotó: Getty Images)